barnehage

Lassan tényleg eljött az idő, hogy megosszam élményeimet az itteni óvodai rendszerrel kapcsolatban. Még erősen élnek bennem az emlékek, pedig több mint fél éve nem voltam gyerek közelben.

Az alábbi riport is késztetett, hogy végre nekiálljak, hiszen elég sok hasonlóságot véltem felfedezni a norvég valóság, és ezen magyar kezdeményezés között. 

Így elöljáróban - ha számít a véleményem -, sok sikert a "projekt"-hez, mert azt gondolom, hogy jó gyereknek lenni itt Norvégiában. 

http://index.hu/video/2015/11/19/prezi_ovi_budapest_school_halacsy_peter_ovoda_iskola/

Ha mindenki megnézte a videót, akkor kezdhetjük is.

Kezdjük azzal, hogy hogyan kerültem be az oviba. Azt gondolom, ilyen megoldás Magyarországon kizárt hogy működne, és ez attól függetlenül is igaz, hogy sokszor nincs más választása az itteni vezetőknek. Konkrétan, nincs ember aki lenne a gyerekekkel, mert vagy betegek, vagy szabadságon vannak, és ilyenkor szükség van helyettesítőre, mondhatnám jolly jokerre. Egész Norvégiában ez lehet, de mi maradjunk Eidfjordban, ezért ezt nem is jelenthetem ki 100%-ra. 

Ez a vikar (helyettesítő) mindenhol megtalálható, nemcsak az óvodáknál. Minden munkánál simán alkalmaznak beugrót ha kell, mert ugye betegen senki nem megy dolgozni, a szabadság jár... és még folytathatnám, hogy például nem a munka a legfontosabb az életükben (de jól is teszik, főleg mert megtehetik). Mivel mindig találnak valakit, működik a dolog.

Persze mindenhol előre lebeszélt vikar-ok vannak, tudják kit kell hívni, ha gondban lennének. Én is ilyen voltam, telefonos vikar. Annyi hozzátennék, hogy nagyjából 3-4 napokat dolgoztam hetente a "szolgálatom" alatt, és nem én voltam az egyetlen helyettesítő. 

Ez így biztosan nem működne odahaza, főleg ha hozzátesszük, hogy a gyerek pedagógiában (értsd, szakismeret nélkül) járatlan, fogalmatlan embereket is alkalmaznak, például engemet. Az ok az is, hogy nincs elég szakember ezen a területen, sem. Az állandó óvónők közül sem tudom mekkora arányban vannak, akiknek valóban ez a végzettségük. 

De a norvég azért ezen annyira nem esik kétségbe, ez van. 

Konkrétan esetemben pedig az történt, hogy jó kapcsolatba kerültünk az óvoda vezetővel, mivel kiköltözésünk első évében Barnabás egy évet oviba járt (aztán egy évet suliba, most pedig otthoni tanításon van), így volt alkalmunk találkozni vele.

Persze ez így nem lett volna elég. Kellett az is, hogy megtudjam, nem kell szakembernek lenni a helyettesítő munkára. Láttam kik voltak a helyettesítők (piciny faluban nem volt nehéz meglátni), így kezdtem törni a fejem. Barnabással abban az időszakban ovi után szinte végig a központban voltunk kint sétálni, és a vezető ezt látta, és talán összerakta a képet, hogy mennyit vagyok a fiammal, talán valamennyit konyítok a gyerekekhez, vagy legalábbis szeretem őket.

Mivel akkor csak némi festő munkám volt, alig dolgoztam, felbátorodtam, és beszéltem a vezetővel, hogyan működik ez a helyettesítősdi, volna-e lehetőségem? Nem emlékszem pontosan, de csak pár nap telt el, és hívott. Kellene helyettesíteni, volna egy próbanapom. Ezt így nem mondták, de persze egyértelmű helyzet, nem? 

E "rövidke" bevezető után, lássuk hogy is van ez itt északon.

Tehát kaptam egy esélyt egy norvég oviban, nem valami jó norvég tudással, hosszú raszta hajjal és ráadásul aki még hapsi is. Na ez az, amitől odahaza nagyon el vagyunk maradva, nem a külső számít, ahhoz senkinek semmi köze. Ettől függetlenül nem tudom jól meggondolták-e, mert...

...mert úgy általában a norvég szokásoktól eltérően itt két külön ovi van (egyébként azért, mert sok a gyerek, és csak két külön helyen fértek el, de bővítik most már az egyik ovit, és itt is össze lesznek vonva a kicsik és a nagyok), ha magyarosan nézzük, akkor egy bölcsi (1-3 éves korig) és egy ovi (3-6 évesek), és én a kicsiknél kezdtem (ott is voltam végig). Azért nem lehetett kizárni, hogy valamelyik félni fog tőlem, igaz? 

És igen, így történt.

Bár megnyugtattak, ne aggódjak, a leányzó (2 éves volt kb.) ilyen az új 'arcokkal". Majd elmúlik. Nem mondom, volt bennem drukk, mert nekünk csak a Barnabás van, aki ráadásul egészen mást követel tőlünk, mint egy átlag gyerek, vajon hogyan fog menni? Hiszen a nyelvtudásom, az alig beszélő gyerekek, meg amúgy is.

De belejöttem hamar azt gondolom, mindenki rendes volt velem, én meg próbáltam hozni a formám, a lehető legjobban tenni a dolgom.
Itt Norvégiában nagyon örülnek, ha van pasi is az oviban, szerintük jó a gyerekeknek. Szerintem is. Bár a mai napig furcsa érzés kerülget, ha rá gondolok hol dolgoztam. Bennünk nem az él, hogy ez férfi munka. De itt északon ezt nem érezni.

Nem egyedül voltam férfi egyébként. A két oviban voltunk azt hiszem négyen, de csak egyikünk volt rendes állásban, de ő sem minden nap dolgozott/ik az oviban. 

Az udvar egyik része.

Hogy teltek a napjaink, miket csináltunk, milyen viszonyban lettem a gyerekekkel? Hát lássuk...

Inkább próbáltam "haver" lenni, bár majdhogynem én voltam a legszigorúbb. Úgy gondolom, itt lazábban veszik a dolgokat, bár most konkrét példával ezt nem tudom bemutatni, mégis összességében ez az érzésem. 

És lettem is haver, volt olyan gyerkőc, aki hozzám ragaszkodott leginkább, csak velem akart játszani, velem lenni. Próbáltam valahogy megoldást találni, nem mindig sikerült. De azt hiszem, ha visszaemlékszik mindenki amikor még oviba járt, mindenkinek volt egy kedvenc dadusa például. Az említett szkeptikus leányzónál pedig olyan két hét után tört meg a jég, addig lényegében rá sem nézhettem, mert egyből sírt. Utána viszont már majdnem mi lettünk a legnagyobb cimborák. Az iker testvére teljesen már karakter, vele a kezdetektől nem volt baj.

Az oviban ahol dolgoztam ugye az 1-3 évesek jártak. Mikor belecsöppentem mindegyik 1,5 évesnél idősebb volt már, mindegyik tudott már járni. Két csoportra voltak osztva 1-2 (9 gyerek) és a 2-3 (14gyerek) évesek. Én kezdetben a legkisebbekkel voltam többet. 

Egyébként úgy zajlott a folyamat, hogy akik a 3 éves kort betöltötték, és eléggé érettnek érezték őket, mentek a nagyobbak közé a másik oviba. A felszabadult helyre pedig a kicsiktől jött át helyette valaki, természetesen általában a rangidős, bár ha a fejlettségi szint beleszólt, akkor nem feltétlen. Azért kellett az év közbeni csoportváltás időnként, mert a legkisebb csoport maximális létszáma ez a 9 fő volt. Mivel mindig lett egy újabb "jelentkező" (egy új kisember, aki elérte az egy éves kort, és anyuka úgy gondolta irány az ovi), kellett valakinek feljebb lépni. A nagyobb csoportban a 14 fő az talán rekord volt, ott is a 9-10 volt az ideális (hely nagysága). 

Nincs 1000 fős a kommuna, de rengeteg a gyerek, folyamatos az utánpótlás. Elég vegyes olykor a "kínálat", az én csoportjaimban volt iraki, lengyel, svéd gyerkőc, ami nagyon jó. Már egészen piciként ez természetes lesz nekik, nem fogják utálni, ha valaki máshonnan jött, ezt itt északon, olyan alapvetés, és milyen jó. 

 angyalgyár

Egy napot pedig úgy kell elképzelni, hogy...
Ha jól emlékszem 7 órától lehet hozni a gyerekeket. Én általában 8-ra, vagy 8:30-ra mentem. De volt műszakom 7:30-14:00, 8:00-15:00, 8:30-15:30 és 9-16:30 (zárásig).
8:30-14:00-ig volt általában teljes a létszám részünkről. 3-4 gyerekre jutott egy felnőtt. Gyakorlatilag egy 9 fős csoportban 3 felnőtt volt, de bizonyos estekben akár 4 is. Például a kicsiknél, amikor új picurka jött a csoportba, volt vele külön valaki, főleg ha még nem is tudott menni. Annyi volt még a plusz, hogy volt egy down-szindrómás kislány is, őneki szintén volt egy külön embere (többnyire).

Extreme esetben, amikor sok volt a beteg gyerek, volt hogy 4 felnőttre 4 gyerek jutott. Na az nyugis egy állapot volt. Ellen példa a 3 felnőtt 14 gyerekre. Ez még mindig igencsak jó aránynak tűnik odahazáról nézve, igaz? De hozzá kell tenni, hogy itt az esőben is volt kimenetel szinte mindig. Olyankor pedig felöltöztetni mindenkit vízálló ruhába nem éppen egy gyors folyamat. Így is akit elsőnek öltöztettünk, annak várni kellett beöltözve a többire (bizonyosan melege volt).

Néha a hátam közepére kívántam ezt az öltözősdi tortúrát, bár ha túl volunk rajta akkor már okés volt, mert kint jobban elvannak a gyerekek, és nincs akkora zaj sem.

A reggelit mindenki hozta magával, alig volt olyan, aki otthon reggelizett. Nem közös reggelizés volt, aki amikor jött, akkor ült az asztalhoz. Olykor maradt a szülő is egy picit, egy kávéra mondjuk. Délelőtt általában olyan 10-10:30-ig bent voltunk, nagyon rossz időben egész délelőtt. Utána udvaron játszás 11:15-11:30-ig. Ebéd, ami hideg étel, kivéve a csütörtököt. Nem tudom miért pont azt. A másik oviban lehet volt már meleg ebéd, mert tavaly tavasztól lett konyhája a sulinak, meleg kajával, és nem kizárt, hogy jutott az ovisoknak is (a suli ebédlője mellett van a másik ovi, amit bővítenek, és mennek majd a picik is fel).
A délelőtti bentlét alatt volt a "tanulás", ill. a készségfejlesztés. Festés, ragasztás, vágás, mindig valami eseményre, ünnepre, vagy csak úgy.

Ez egyébként nem jellemző a norvég rendszerre, de mivel Eidfjord egy gazdag kommune... pont ez volt egy fontos pontja szinte az összes pártnak most az önkormányzati választásoknál, jó tök jó hogy van, de ingyenessé is kellene tenni.
Meglátásom, hogy miért ne alapon, mert mondanom sem kell, meg tudják fizetni a szülők. Illetve, persze hogy jó a meleg kaja, talán akkor nem kell főzni vacsorát (ezt csak gondolom, nem tény)... ami amúgy a meleg étel helye a norvég szokásokban. Család együtt, este, egy asztalnál. Talán most nem... (úgy is szoktunk elköszönni - az autószerelő műhelyről beszélek most - hogy God middag!, jó vacsorát???).

Az ebéd. A következőképpen zajlott. Mindkét csoportban megvolt (nagyjából) a legalább egy hozzáértő (iskolával rendelkező), valódi óvónő, és az udvarról való bejövetel után a csoportok leültek a kanapéra egy kis éneklésre, beszélgetésre, némi tanulásra. Az óvónővel, de igazából mindenki csinálta, kivéve én, mert azért én a perfekt norvégtól messze vagyok még. Jobb volt ez így. De ha nem én készítettem elő az asztalt, akkor én is ott ültem közöttük. Énekelni csak szolidan tettem, jobb volt így mindenkinek.
De leginkább én az asztallal voltam elfoglalva. Kenyér, paprika, paradicsom, uborka, vaj, kaviár (halkérm), felvágott, májkrém, sajt (kenhető is). Mindenféle hideg alapanyag és tej.
Az asztalt körbeülve, a kicsiknél 3 gyerekre egy felnőtt, a nagyobbaknál asztalonként (4-5) egy felnőtt jutott. Kenyérkenés, kinek mi kell játék. Közben pedig aki korábban kezdett a adott nap az ment elsőként enni, pihenni (fél óra). Visszajötte után csere, és így tovább.
Nekem egyedül a halas dolgokkal voltak bajaim, mert azért az néha megkeverte a gyomrom, bezzeg ezek a kis gézengúzok imádják.
Mint látható, itt nincs olyan az oviban, hogy konyhás néni, dadus vagy akármi. Mindenki csinál mindent, olyan kis családias. Az asztalt is mi takarítjuk le, takarító egyébként délelőtt jön, mialatt kint vannak a gyerkőcök az udvaron. Ne tessék patyolat tisztaságra gondolni.
Azért minden elismerésem most már az óvónőknek, pedagógusoknak. Nem olyan egyszerű ez az egész, én igencsak le tudtam fáradni agyilag (lehet azért is, mert a nyelv miatt néha igencsak kellett koncentrálnom - ami nem az erősségem) a nap végére.

Tehát kaja, láttam csuda dolgokat közben. Van egy kissrác, na ő evés közben tudott aludni, szinte lehetetlen volt felpiszkálni ha igazán kiütötte magát, olyankor lényegében alva evett. Vagy amikor fel kellett állnom az asztaltól, pár másodpercre "szabadok" voltak, és egyikőjük az egész doboz fahéjat ráöntötte a tejbepapijára. Ezer meg ezer ilyen csínytevés volt, résen kellett lenni, bár olykor az sem segített.
Az asztalt valamelyikőnk szedte le, a többiek a gyerekeket rendezték. A teríték a mosogatógépbe stb. Mindent mi csináltunk, vagyis mindenki mindent.
A csütörtök a kivétel. Olyankor meleg étel főzött valamelyik óvónő. Persze szinte mindig ugyanazok (2-3), de ez nem véletlenül volt így. Gondoljunk bele, mi lett volna ha nekem kell valamit "kifőznöm". Általában spagetti, tejberizs, halrudak, pizza-s kelt tészta (vagy mi)... ilyesmik.

Az ebéd végeztével jött az alvás, ami nem volt kötelező. A szülő döntötte el, hogy kell-e a gyerekének vagy sem. Jellemzően három éves kor közeledtével szinte már senki sem aludt. Cumi csak alváshoz volt megengedett. Az is egyénre szabott, kint (olyan jókat aludtak a mínuszokban is) vagy bent alszik, és hány órát. Szépen írtuk, ki mikor aludt el, és mikor kell kelnie. Persze volt amikor előbb ébredtek, de tovább nem engedtük őket aludni.

Alvás után játék, ha nem esett, kint, ha esett akkor ritkább esetben, elég egy nap egyszer (délelőtt) az esőben. A nagyobbik csoportban kb. fele-fele arányban aludtak az elején, mire én eljöttem gyakorlatilag már csak ketten. Ezért a nagycsoport ebéd után picit játszott bent, de inkább kint voltak.

Fél három környékén pedig jött a gyümölcs. Úgy működik, hogy mindenki hoz magával amit gondol, ez gyűlik egy tálkában, és közösen megeszik, nem csak azt amit hozott magával, hanem vegyesen. Favorit az alma volt azt hiszem.

Jellemzően három órától kezdték elvinni a gyerekeket, négy utánra ritkán maradt valaki. Fél ötkor zárt az ovi, volt hogy én voltam a soros, de talán egyszer kellett végig maradnom.

Röviden így zajlottak a napok. Délelőtt 10-ig bent, utána ebédig kint, ebéd, alvás (már aki), játék jobb esetben kint, gyümölcs (jó időben kint a nagyobbaknak), és hazamenetel.

Kiegészíteném még néhány aprósággal.
Szobatisztaság. Mire felkerültek a gyerekek a másik oviba, három éves kor betöltése után, már szobatiszták lettek. Természetesen valaki csak három éves korában lesz az, de a jellemző két és három éves kor között.
A kisebbik csoportban mindenki pelenkás, két év alatti gyerekekről van szó. A "nagydolog" kivételével (mert természetesen akkor pelus csere egyből) pelenkát elsőnek az ebéd előtt cseréltünk, másodjára pedig a gyümölcs után. Tehát gyakorlatilag kétszer kaptak új pelust csak. Ritka volt az ilyen mondanom sem kell, páran kifejezetten élvezték, ha tiszta pelenkába nyomhatták bele.

Mindegyik csoportnak van egy túranapja, de mivel kis gyerekekről van szó, ez egy egyszerű sétálást jelent. A picikkel babakocsikkal valahová, ott játék és vissza. Volt 4 ill. 6 személyes kocsi is, az volt a kedvenc, csak ember legyen aki tolja.
Másik játszótérre, le a fjordhoz kagylókat, köveket szedni, az erdőbe (szélére), télen egy nap minden héten a tornaterembe, vagy tavasszal elsétálni a közeli farmokhoz és megnézni a bárányokat, a piciket megsimogatni stb... A nagyobbak ilyenkor egy kötelet fogtak libasorban, úgy mentünk velük. A láthatósági mellény kötelező elem, pedig csak egy kis faluról van szó. 

Nem hiába örültek egyébként a férfi "erőnek" a kollégák. Volt kit jobban terhelni. Gondolok arra, hogy például az udvaron van 4 hinta, abból kettő hagyományos, kettő pedig autogumi. Hamar rájöttek a gyerekek, hogy én jól meglököm őket, volt rendesen sorban állás, előfordult, hogy 1,5 órát csak a hintánál voltam, a négyet egyidőben kellett löknöm, nem unatkoztam. Volt néhány erősebb gyerek kerékpár. Volt egy taxi is. Azt még én is el tudtam vezetni kissé kitekert lábakkal. Volt hogy hárman lógtak rajta, plusz húztam egy kiskocsit ott is vagy ketten, én meg próbáltam tekerni. 

Bent is próbáltam valami új dolgot kitalálni, szórakoztatni őket. Persze ezek általában erőt is követeltek. Nem egy mókázásnál volt sorban állás. Másképpen nem tudtam kordában tartani az "indulatokat". Építettem nekik bunkert (emeletes rácsos ágyak bevonásával), mi volt ott... kolléganők sokszor csak néztek. 

Így egyébként a szülők és a falu is jobban megismert, volt néhány aranyos történet. Egyik, hogy volt egy kissrác. Már nem is tudom, de valamit kezdtem neki mondani, ja igen olálá. Nem tudom már mire, de többször. Egy alkalommal az anyja is bent volt az oviban, és meghallott minket. Akkor esett le neki, hogy miért is mondja annyit a gyerkőc otthon. 

Volt egy leányzó is aki állandóan velem akart játszani, de ő aztán felkerült a másik oviba. Helyette lett egy nagyon jófej kisfiú, ő szintén szinte csak velem volt. 

De senkivel nem volt problémám. Próbáltam is igazságos lenni, olykor nem is olyan egyszerű ám ez. 

Alakultak a bandák, volt akire jobban kellett figyelni, mert a többi gyereket hajlamos volt "bántani". 

Volt minden ez az igazság. Érdekes tapasztalás volt, és nem mondom azt, hogy soha többé. 

Amikor befejeztem pályafutásom...

Tulajdonképpen nem sokkal nyár előtt szóltak az autószerelő műhelyből, hogy érdekelne e egy állás? Persze, mondtam. Így elkezdtem dolgozni. Mivel folyamatosan kaptam munkát, minden nap a héten, így kimaradtam az oviból. Nem tudtam mennyi munka lesz, mennyire komoly a dolog. Így abban maradtunk az ovi vezetőjével, nyaralásunk után visszatérünk rá.

Azért is volt ez fontos, mert lényegében egy időben az autószerelősdivel szólt a vezető, hogy volna egy érdekes lehetőség az ovival kapcsolatban. Ingyenes tanfolyam, valamiféle óvodai/iskolai segéd végzettséggel (elvileg elvárás lesz, csak ilyen dolgozhat majd oviban), számítanak rám, mert nagyon jól kijöttem a gyerekekkel, akik szerettek engem. 

Hétvégén illetve néha hétköznap délután suli. Kezdtem rákattani, mert akkor még semmi jele nem volt az autószerelői lehetőségnek. Nem voltam azért 100%-ig biztos benne, hogy hiányzik nekem most egy norvég suli... plusz ez sem garantált volna 100%-os munkát, maradtam volna egyenlőre vikar szinten. 5 év gyakorlat után lett volan meg a suli egyébként. 

Viszont eddig is úgy ment az itteni létem, hogy szerencsésen tudtam lavírozni a munkákkal. Festés, óvoda, festés, óvoda. Így lényegében minden nap tudtam dolgozni. De azért ez kissé stresszes volt, főleg, mert ól jártak velem a festéseknél, mert be kellett fejeznem gyorsan, hisz tudtam hogy ott az ovi. Így néha brutál tempót diktáltam, ami az órabérnek nem tett jót.

Ezért lettem aztán autószerelő, hiszen ott fixen megvolt a heti 5 nap. Bár ez sem állandó állás, most például így év elején kevesebb munka van, meg is beszéltem a főnökkel, nem megyek, viszont van benti festeni való munkám. De ez reményeim szerint csak egy rövid periódus lesz. 

Biztosan eszembe fog jutni néhány ovis sztrori még, illetve keresek képeket is, így várható időnként frissítés. 

valami lágy dallam, elvégre kicsikről volt szó