hétfő, kedd

Elég izgalmas hétfőkeddben volt részük a héten, tehát friss az élmény, nehogy már elfelejtsem. Hogy miért, az most lényegtelen, de legurultunk dél Norvégiába. 

És milyen jól időzítettük, hiszen pont arra a területre amerre az utunk vitt, hétfő délutántól kedd reggelig kiadós havazást (20-40cm) vártak. Mi ezt nem tudtuk, de mindegy is lett volna.

Pont egy hete derült ki, hogy megyünk, és mit gondol a kedves olvasó közönség, téli gumival hogy álltunk? Mint tavaly és azelőtt.

Vagyis az autóval vett garnitúrával rendelkezünk. Ami, 2003-as gyártású, tehát 15 éves lesz. Igaz alig használt, mert minta még bőven van rajta 7mm kb. Puhasága a mészkő, gránit és gyémánt skálán elemezve a gyémánt lágyságával egyenértékű. Hogyan lehetséges ez? 

Úgy, hogy nem az Avalanche-ot használjuk télen(sem) a napi teendőkre, és ilyen mértékű Norvégia átszelés nem volt a tervben. Beugrónak pedig megfelelt. Igen ám, de erre az útra a Kia-val nem akartunk megindulni, a nagy bizonytalansági faktor miatt. Bármi történhet (időjárásilag) a norvég hegyekben.

Ez lett volna a leghosszabb variáció, a piros nagy kör a várt nagy havazás zónája, a sárga pedig az útunk alatt tapasztalt valóság. Azért gondolom ezt, mert hazafelé a balos verziót választottuk, de erről majd később. A bizonytalansági faktorok pedig a rózsaszín körök által határolt útszakaszok. Ezeken télen (ami elvileg még csak most kezdődik) gyakori a lezárás a mostoha körümények miatt. Leginkább a szél miatt. Hegyi átjárók, felső a Hardangervidda (1000-1200m) a középső a Haukelifjell (900-1000) és a harmadik pedig Hovden-től északra kb. (900 méteren), de ez a legkevésbé kellemetlen.

Persze, hogy próbáltam egyből új abroncs után kutakodni, de esélytelen volt, hogy megérkezzen a múlt héten (azért nekünk elég nagy kell, nem tömegcikk, még itt sem), így útnak a régi de jó mintázatúval indultunk. Összkerékhajtás adott, mi bajunk lehet, azon kívül, hogy nem győztem Carmen aggódását hallgatni.

Én egyébként azt vártam, mivel nem olvastuk a távoli előrejelzést, csak a hegyi átjárókat, hogy nem lesz gond, a hóról nem tudtunk. Jól is indult minden, hiszen majdnem napos idő volt, csak Odda után kapaszkodva felefelé kezdett egyre havasabb lenni a táj és az úttest.

Odafelé a papíron legrövedebb utat választottuk, 402km 6 és fél óra. Ugye-ugye, a már általam többször emlegetett, ahány kilométer annyi perc menetidő egyenlettel. A piros kör azt mutatja, hogy ott az út végig 500 méter felett vezetett (persze ez csak saccolás), a sárga pedig, hogy ott már esett a hó, eleinte, a végén pedig már szakadt. De ezeken a szakaszokon már végig jeges vagy havas úton kellett autózni, a 400km-ből kb. 300-at. Izgi volt, és nem tett jót az átlagsebességnek sem.

Jó, némi megállóval de nagyjából 8 óra alatt tettük meg a négyszáz valahány kilométert. Ez Norvégia. Hihetetlen szép egyébként. Én úgy mondanám, hogy nem csodálatos út sok-sok kanyarral, hanem kanyarok némi úttal/egyenessel. Nem tudom hány ezer kanyaron kellett átkígyóznunk, az ívestől a szerpentines visszafordítóson keresztül. És hóban fagyban jégen. 15 éves gumival. Kellett koncentrálnom rendesen, nem volt egy jutalom út, illetve de. Aki szeret hóban vezet, annak egy álom. Mint nekem, pedig alig vezettem még hóban. Itt Norvégiában sem, mert itt a fjord mentén, ha nem megyünk fel a hegyekbe, akkor ritkán havas, jeges.

Elég hamar átváltott az út havasra, jegesre. Beláthatatlan kanyarok sokasága, azért észnél kell lenni, nem lehet csak a környező természettel foglalkozni vezetés közben.

Haukelifjell. Jég és némi hó. De ez legalább aránylag egyenes út 1000 méteres magasságban.

Föl-le, jobbra-balra, mindenféle típusú kanyar mindenféle fajta jéggel és hóval.

De gyér forgalommal. Ez azért volt jó, mert azért lehetett nyomni neki, csak a beláthatatlan kanyaroknál kellett visszavenni kicsit, illetve ha jöttek szembe. De így sem döntöttünk csúcsot, mondanom sem kell.

Szar gumival, de elég jó tempót mentünk, persze volt aki nálunk is jobban haladt. Nehéz egyébként összehasonlítani a tempót, mert legalább a fele autón (mifelénk még nagyobb arányban) szöges gumi van, lényegesen jobb tapadással, főleg a jégen. Mégis van, aki nem szereti. Nekem sem sok szerencsém volt még hozzá (csak a műhelyben próbakörön), de annyira nem vészes a zaj aszfalton sem, nekem kellemes csalódás volt, azt hittem sokkal rosszabb. Tehát nagyon is reális választás.

Csak sötétedésig csináltam néhány képet vezetés közben, így az már nem látszik amikor az utolsó harmadán az odavezető útnak, elkezdett havazni. Majd szakadni a hó. Így odaúton kb. 300 kilométert havas-jeges úton tettük meg. Soha nem volt ilyenben részem, de élveztem.

Az is biztos, hogy nem a legjobb utat választottuk, mert bár ez volt a legrövidebb variáció, a legkanyargósabb is talán, az utolsó szakasza leginkább, ahol az időjárás is mostohára változott. Hagyján, hogy kanyarok, de még szűk utak is.
És mégis hogy haladtunk? Két nagyobb megcsúszás történt csak annak ellenére, hogy próbáltam a határon autózni, vagyis azért minél gyorsabban. Izgi, amikor a 2,7 tonna (alap tömeg) mind a négy kereke megcsúszik egy kanyarban, és kezd keresztbe fordulni. Időben kellett reagálni, holott nem vártam annál a tempónál. Gázelvétel (sebesség csökkentése), hogy tapadjon a kerék és ellenkormányzás, működött. Ezért is fogtam vissza utána kicsit vissza a kanyarokban, a jeges részeken. A másik esetben pedig le kellett fordulnunk az útról, persze hogy 5 méterrel túlcsúsztam az elágazásnál. Pedig érzésre bele kellett volna férnünk, hát nem. Egy szó mint száz, vegyes volt a tapadás az egész úton, de nagyrészt jég, ami ugye a legrosszabb.

Aztán volt, hogy két kamion álta el az emelkedőt, a hólánc ellenére is. Azért itt nem leányálom (bár de, hiszen egy csomó csajszi is kormányt ragad, nem csak...) a téli vezetés. A norvég megszokta, de egy külföldinek biztosan stresszes.
Volt még egy kamionos eset. Szinte már Grimstadban voltunk (20km talán), amikor egy szűk útszakaszon, ahol már szakadt a hó, egy kamion pótja (itt rengeteg a pótos kamion, nem csak nyerges van) belecsúszott félig az árokba. Szemből busz, a rendőrök már ott voltak. Azt hittem megkaparom magam, ha most valahogy vissza kell fordulnunk, vagy várnunk kell. De éppen szerencsénk volt nekünk személyautósoknak, hiszen minket elengedtek (egy negyed óra után), pont annyi hely volt a kamion és a szikla között.
Szerencséénk duplán volt, mert alig elhagytuk a helyszínt jött a mentő kamion, az ha nekiállt volna a kirángatásnak az árokból, biztosan teljes útzár, ami ki tudja meddig tartott volna.
Ezen a szakaszon már annyira esett, hogy kb. 30 métert lehetett előre látni, a szűk, kanyargós úton dupla élvezet volt. Nagy szerencse, hogy alig volt forgalom szemből.
Grimstadba érve az utolsó 15km-en már az eső szakadt, hiszen közel kerültünk a tengerhez. Csodás volt.

Gyönyörű út, de nem a leggyorsabb verzió ez már biztos, télen biztosan nem. Egyébként Carmen folyamatosan mondta az úton, hogy itt is laknak? Tényleg hihetetlen, hogy mennyire magányos  (de lakott) házakat látni az erdőkön átvezető utak mentén. Én imádom őket. Ez az álmom.

Ja még valami. Ezek a laposabb területek már jávorszarvas lakta erdők. De vajon mit láttunk? Pár méterre ugrott/futott át előttünk a hóesésben egy hiúz. Több, mint valószínű, hogy az volt az alkata miatt, de gyors is volt, plusz a láthatóság sem volt tökéletes. De szarvasnak kicsi volt (bébi meg nem hiszem, hogy egyedül csatangol) és más alkat, valamint bármennyire is kevés egyed él Európában, azért Skandináviában még van belőlük, állítólag...

https://hu.wikipedia.org/wiki/Hiúz

Nagyon hasonlított az átsuhanó kontúr ezekhez, tényleg esélyes hogy hiúz volt. Carmen egyből mondta, hogy nem szarvas vagy őz, én is úgy gondoltam, de ez azért akkor is hihetetlen szerintem.

Visszafelé másik útvonalat választottunk másnapra.

Kicsit hosszabb út, de emlékezetem szerint, mert Evjeben már jártunk, kevésbé kanyargós, és ez jeges/havas felületnél nem mindegy. És igazam lett, bár nagyon sokat így sem lehetett nyerni, mivel kicsit hosszabb az út.
A piros karikás területeken hó és jég volt, de látszik, hogy valamivel kevesebb ilyen szakasz volt. Kicsit több, mint a fele út. Tehát a két nap alatt minimum 500 kilométert kellett jégen/havon autózni, jó tréning volt. Hazafelé egyébként csak egy kisebb megcsúszással, és mégis valamivel jobb tempóban, mondom kevésbé kanyargós, de még így is végig kanyargós úton.
A két sárga terület pedig a némi stresszt okozta, nehogy változzanak a körülmények és lezárják az utat. Nem így történt szerencsére.
Hazafelé is készült pár kép természetesen, amíg a látási viszonyok engedték. Nem keptunk se havat se esőt.

Evje-ig a szokásos kanyargós déli táj várt minket. Norvégia leglaposabb részeinek egyike. Azért itt is van mit nézni, hiszen a lapos az elég viszonylagos megállapítás, és rengeteg a víz, mint mindenhol.

A vizestől hamar eljutottunk a havas-jegesig.

És a rengeteg kanyarig.

"Bukótér" nem sok van az utak mentén, csak óvatosan.

Ilyen kanyarba ami havas, vajon mennyivel szaladnál bele nyugodt szívvel?

Bármennyire is gyér a forgalom, sohasem tudhatod mi jön szembe.

50tonna mondjuk. Azért havon nem állsz meg még 60-ról sem rövid úton.

Egyik beláthatatlan kanyarban fel is tűnt egy furgon szemből. Én elég jó tempót diktáltam, szerencsére éppen elfértünk egymás mellett, mert megállni nem tudtam volna.

Szép a tél.

Nem kell rekordot dönteni a menetidőben.

Azért még nincs is december. A tavalyi rekord kevés havat idén lehet bepótolja a természet.

Evje-től volt néhány kilométernyi hómentes és ráadásul egyenes szakasz. Bejött a tervem a visszafelé úttal kapcsolatban. Kicsit nyugisabb volt.

Észak felé haladva aztán természetesen jég és hó lett az úr.

Nem tudom mivel tolják, de elég recés olykor a jég, legalább jobban tapad. Szándékos?

A legjobb téli vezetés, havon. Ilyenkor a hangok is tompábbak, imádom.

Hovden

Fent a csúcsokon már sötét volt, értelmezhetetlen képekkel. Egyébként a leghosszabban egyenes szakasz 900 méter felett volt. Elég jól belátható (csak hullámzik fel és le), így lehetett száguldozni. Itt a kicsúszás sem járt volna katasztrófával, van hely oldalt.

Amiért sietnünk kellett, hogy már közel hozzánk (40km) lebontották az út menti hegyet bővítés okán. Vagy fél éve kezdték a munkát, és sohasem lesz készen. Szerencsére keveset megyünk arra, mert két óránként 15 percre engedik csak a forgalmat nagyjából. Tehát ha rosszkor érsz vársz. Próbáltuk belőni, hogy jó legyen (a végén jó lassan csorogtam a fjord partján), de így is kellett várnunk vagy fél órát az este 8-as átaengedésig. Jelzem, hogy délben indultunk Grimstadból.

Hát ilyen a téli középfölde átkelés itt Norvégiában. 50-es átlaggal kell számolni, plusz a rizikóval, hogy valami miatt lezárásba futsz, ahol vársz, vagy megfordulsz. Szerencsénk volt, mert jó időt fogtunk ki a hóvihat ellenére is, mert az legalább jó szakaszon ért minket.

Megvolt a havas rutinozás is (500km csak valami), megjárattuk az összkerék rendszert az Avalanche-on, és ha még sok ilyenre kell vetemednünk kell új gumi is, de nem szöges.

Ez egy jó kis videó. Az origo-n láttam, és a szerző szerint a szemből megpördülő a hibás, nem ám az aki éppen előzött, és fékezésre kényszerítette ezt a szerencsétlent. Mindenesetre a téli közlekedés kissé mást követel, ezért kellett nekem is óvatosnak lennem legalább a beláthatatlan kanyarokban. Csak óvatosan, vigyázzon mindenki!