El sem hisszük - Toten

Furcsa cím, ami egy hihetetlen történetet takar. Elmesélem...

Azért különösen érdekes, mert velünk történt, és ez fokozza a különleges faktort. Mondjuk úgy, ha nem látom nem hiszem el. Mellékelek egy fotót, hogy segítse a mondanivalót. 

Kicsit régebbről kezdeném, na nem Ádámnál és Évánál, különben meg, ez egy igaz történet, nem pedig mese. Barnabás fiúnk, ugye már sokszor emlegettem, odavan a traktorokért, kamionokért. Azt is írtam már, hogy a délutáni program a falu központjában "levés" és megtekintése minél több és nagyobb járműnek. Az is köztudott dolog, hogy ő más mint az átlag gyerekek. Ez a furcsasága az autizmusból adódik, és mint általában ezen emberkék valamilyen kényszerűségi mozgással is rendelkezik. Nála ez (régebben mi varázslásnak hívtuk, lehet az is, mint a történetből kiderül) a kezeinek a mozgatása, olyasmi, mintha integetne. 

Természetesen az itt elhaladó járművek azt hiszik, hogy Barnaby integet, de nem, ő csak így fejezi ki örömét. Persze vissza is integetnek jó sokan (majdnem mindenki, még a személyautókból is). 

Így jön képbe a Toten Transport nevű szállítmányozó cég. Épp megállt egy ilyen kamion (ez nem nagy kunszt, jó nagy cég - több norvégiai valamint svéd és finn telephely - minden nap jön erre egy kamionjuk), a sofőr kiszállt kutyáját megsétáltatni. Én nem voltam ott, Barnabás az anyjával volt éppen akkor. Természetesen Barnabást látva a sofőr invitálta egy kamion látogatásra, hozzá kell tenni, Barnus csak messziről nagyszájú, ilyenkor már fél. 

Mindegy is, szó szót követett, Barnabás pedig kapott ajándékba egy Toten-es naptárt. 

Ezzel persze nem teljes a történet, nem kerek az egész, eddig ez nem is különleges (főleg, hogy anno már én is mennyi ajándékot kaptam külföldi kamionosoktól a rendszerváltás környékén odahaza - én állandóan a kamcsik között lófráltam). Hanem...

Teltek a napok, mígnem egy este csengetnek az ajtón. Jó szokás szerint Carmen nyitott ajtót, csak jobban "keni" a norvégot. A Toten-es sofőr volt az. Hozott Barnabásnak még több ajándékot. Egy pólót, egy jégkaparót és egy makettet (az van a képen).  Azért ez is elég megható szerintem, de nincs vége. Most jön a hihetetlen fejezet 1. része.

Pont ma (30.08), nézte Carmen a facebook-ot és megakadt a szeme valamin. Egyik ismerőse tette ki az oldalára...

A "mi" kedves kamionos ismerősünk kitett egy felhívást, hogy aki kamionos Eidfjordban jár, és lát egy aranyos kisembert az anyjával vagy az apjával, és bőszen integet, ugyan tegyen már egy tiszteletkört neki, mert ő egy autista kisfiú, aki odavan ezekért a járgányokért. Tehát ezt ma délután láttuk a neten. Erre fel...

Jön a hihetetlen 2. fejezet. Nemsokkal később csörög Carmen telefonja. A sofőr volt az, és csak beszélt... a felhívására több mint 1000 kamionos jelentkezett vissza, hogy őket érdekli a történet. Nem mindegyikőjük jár erre, de szívesen adnának ők is valami ajándékot... egyikőjük pedig kitalálta, hogy...

És itt jön a csúcspont! Jövő hétvégén lesz Osloban egy kamionos fesztivál. És ők összedobnának nekünk egy rövidke kis nyaralást Osloba, hogy vigyük el Barnabást a sok-sok kamion közé. Igen, jól teccik érteni!!!

Tehát meghívást kaptunk péntektől vasárnapig Osloba. Ők állják a hotelt, a belépőt, és ha úgy gondoltuk volna a vonatot is (autóval megyünk, egyszerűbb így Barnabással). Most úgy vagyunk, hogy nem hisszük el ezt az egészet. Persze Carmen mentegetőzött, hogy nem fogadhatjuk el, majd megyünk saját költségre és egyebek... de nem, ez ajándék TŐLÜK BARNABÁSNAK. Azért meghatódtunk ez az igazság. 

Kedden még egyeztetünk a részletekről, akkor fog erre jönni legközelebb, beugrik hozzánk. Amitől tartok, remélem nem fog mindenki makettet adományozni, mert akkor kell bérelnünk egy helyet nekik.

Ez a mi hihetetlen történetünk, ami péntekkel fog folytatódni remélhetőleg semmi akadállyal. És akkor ígérhetek sok-sok kamionos képet Barnabással a fedélzeten (mert biztosan be kell "tuszkolnunk" oda), és remélem nem lesz ebből ott nagyobb felhajtás, nem leszünk picit sem a középpontban. 

Már csak azt kell kitalálni, hogyan viszonozzuk?