A kutya hülye, az idő csodás...

...volt, tulajdonképpen tegnapig. Persze ez vonatkozik a haza jövetelünk óta eltelt időre, tehát egy szuper hét van mögöttünk, a többiről nem tudok érdemben nyilatkozni. Amúgy megszakítanám a hazatérős sztorizást, mert csak legyen egy kis Norvégia így az év lezárásaként. Jó kis szilveszteri programként, gondoltam írok valamicskét. Carmen munkában, gyerek alszik, TV nem érdekel, mit csinálhatnék? 

Tehát elég érdekes héten vagyunk túl. Ugye hangoztattam, hogy mifelénk, vagyis lent a faluban kevés hó esik telente, tavaly is kb. kétszer egy pici, de mint odahaza, el is olvadt lényegében másnap. Viszont egész télen erős szél volt. Erre mire jövünk haza? Vagy 15 cm hóra. Kissé olvadt hóra, ami jó nehéz és tapad. Mercivel naná, hogy nem tudtam beállni a házig, a fene essen bele, senki nem kotorta el a havat. Viszont odabent várt minket egy tepsi házi sütemény, Liv készítette nekünk ajándékba, ő volt ki ránézett időnként a házra. Náluk laktunk legelőször itt Norvégiában, hogy legyen hová tenni személyét. 
Tehát küzdés a hóval normális lapát hiányában este 6-kor, majd bepakolás. Szép lezárása a kiruccanásnak. A lényeg viszont most jön. Másnaptól, tehát karácsony napjától tegnapig fergetegesen jó időnk volt. Mínusz 4-7 fok átlagban, szélcsend és hóesés. Így lett vagy 30cm havunk, ami erre ritka, a helyiek szerint. És gyönyörű lett a táj, már csak egy kis napsütéses fény tett volna jót neki, ami ilyenkor itt nem tud megtörténni (mondtam már, a hegyek nem engedik). Tehát minden nap egy kis friss hó, az a jófajta könnyű porhó, szélcsend, harapni való levegő és ilyen egyéb csodás dolgok. 

És mi van most? Plusz 2-3 fok, gyenge eső. Meghülyült az idő, mert lényegében egész Norvégiában plusz fokok vannak, még egész északon is, és rengeteg eső. A hótól pedig nehezen tud elfolyni. Csodás év kezdet az északi részeken. És ez lesz nagyjából vasárnapig. Odahaza meg most vannak a nagy hidegek. Megfordult a világ, vagy mi?

Kiruccanásunk alatt pedig történt egy halálos baleset itt a falu szélén. Egy külföldi (lengyel) kamionos kicsit besokallt, majd a sziklának ütközés után kigyulladt. Nincsenek valami jó véleménnyel a külföldi kamionosokról, mert rengeteg balesetet okoznak, ha kamionnal baj van, akkor a nagy részük biztosan külföldi, és nem kevésről derül ki, hogy piásan vezetnek. És sajnos ez tényleg így van, nem normálisak. Nem feltétlen átlagosak az itteni útviszonyok, de nem is annyira a hó vagy a jég (persze ilyenkor arra is vigyázni kell, de ezt talán tudja mindenki aki vezet), hanem a sok-sok kanyar, gondolom túlvállalják magukat. Olvasva a cikket, lengyel kamion, svéd póttal. Egyébként jellemző ez is, nyílván olcsóbban kijön (kijött?) így a szállítás. Csak a kamionok nem feltétlen norvég/svéd jellemzőkkel bírnak. Csak egy hajtott, és kevesebb tengely, gyengébb teljesítmény stb... 
http://www.tv2.no/a/6337978

Ezt a cikket keresvén viszont nem volt nehéz rábukkanni erre:
http://www.tv2.no/a/5676575
"Fly med oss" nevű (mondjuk úgy, az amerika madártávlatból nevű műsor alapján, gondolom), repülj velünk ismerd meg Norvégiát sorozatból kiemelve a "lényeges" elemeket és utána egy szavazást tartva kiderül, a szavazók melyik csodás tájat, látnivalót tartják a legszebbnek. Nem árulom el, tessék szavazni, és megnézni. Annyit azért mégis megemlítek, hogy szerepelünk mi is, vagyis a közeli Voringsfossen vízesés, de szerintem sem ez a legszebb itt Norvégiában, bár tényleg gyönyörű. Mondjuk a filmek közül melyik nem az? Tessék megnézni, és látni, hogy igazam van...

Nem tudom mit akartam még, pár kép majd még jön, ja és B.Ú.É.K!!!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések