költöztünk
"Előttem kilométerek, mögöttem mérföldek"
Eltelt a három hónap, ami a felmondási időt jelentette mind Carmen munkahelyén mind az albérletnél. Más megoldás nem lévén és mert mi akartuk, költözni kell.
Érdekes egy ilyen esemény és egyben tanulságos is, hogy a kilométerek és a norvég útviszonyok milyen kapcsolatban állnak egymással.
Volt már egy hasonló bejegyzés december elejéről, most már elárulhatom, akkor az interjúra mentünk, ottalvós megoldással, tehát az oda-vissza két napos túra lett. Így sem volt kevés az autóban töltött idő,
most viszont nem értem rá ilyen úri huncutságokra, mint megpihenni, ott aludni. Mentem-jöttem és közben még ki/le pakoltam.
Több érdekesség is fűszerezte az utat, de kevés képpel készültem, mert nem volt se erőm olykor, illetve az idő is borús, szürke volt, nem lettek volna jók a felvételek. Csak pár érdemes kép készült.
Nagyon nem mindegy, hogy az előtted álló 1.000 kilométert autópályán esetleg a lenti képek tanulsága szerint kanyargós utakon havon és jégen kb. a táv felén. Egy kis ízelítő.
https://totalcar.hu/belsoseg/2018/02/27/teli_gumi_tuning/
https://www.vezess.hu/magazin/2018/02/26/continental-vision-zero-tanulmanyut-a-sarkkornel/#
https://totalcar.hu/magazin/technika/2018/02/27/onvezeto_auto_a_jegen/
A szokásos szerencsénket hoztuk tehát, de nem szaladnék annyira előre, mindent szépen sorjában. Monstre bejegyzés készül, ha mindent le szeretnék írni, ami kavarog bennem. Nagyon nem is kell magyarázkodni, hiszen egész Európa megérzi a csontig hatoló hideget, de egy költözést különösen "jóvá" tesz.
https://index.hu/tudomany/2018/03/02/a_sark_olvad_mi_megfagyunk_kinyilt_a_globalis_huto_ajtaja/
https://www.tv2.no/storm/9715309/
https://www.nrk.no/ho/kulde-folldal-1.13939604
https://www.nrk.no/hordaland/21-nye-norske-kulderekorder-satt-i-natt-1.13935896
https://www.yr.no/artikkel/rekordtidlig-sommer-pa-nordpolen-kan-bety-katastrofe-for-polarisen-1.13936647
Összesen három Grimstad menet jött össze, ebből kettőt egymagam utánfutóval és egy véglegest a két autóval.
Az igazi hidegek előtt volt a két utánfutós kör, de mivel ez Norvégia nem plussz fokban. Pedig reménykedtünk, hogy tél vége felé dél-norvégia már szép idővel vár minket, annak ellenére, hogy korábbi hírekből már említettem, hogy dél-norvégiában és a főváros környékén ezen a télen a szokásos hó mintegy duplája érkezett. De csak megunta már... hát nem.
Sokat filóztunk, hogyan és mivel vigyük a holminkat, de Eidfjord távolsága egy nagyobb áruszállító bérlésétől és egyéb tényezők, például az ingyen kapott utánfutó eldöntötte a kérdést. Na és az, hogy a nagyobb cuccokat (kanapék, szárítógép, egyéb holmik) eladtuk, jobban mondva az új utánunk jövő bérlő vette meg, hiszen ez bútorozatlan ház volt, ahová viszont költözünk, az bútorozott. Még néhány dolgot szerettünk volna eladni, nem sikerült így jött velünk.
Carmen azt gondolta, egy kör elég lesz, én tudtam hogy kell kettő, de így is elszámoltam magam, mert a végső útra is annyi cucc maradt, hogy szegény KIA-t is fullra kellett raknunk, ami ugye elektromosm és a hideg valamint a súly nem tesz jót a hatótávnak.
https://www.nrk.no/ho/sliter-i-kulda_-elbiler-mister-40-prosent-av-batterikapasiteten-1.13940872
A jó megoldás az lett volna, hogy még egyszer lemegyek a Chevyvel utánfutó nélkül. Mondjuk csak pár apróságot kellett otthagynunk, ami már tényleg nem fért be sehogyan sem a két autóba, tehát ezért nem érte volna meg a plussz kör. A lényeg, elszámoltam magam, de nem lett katasztrófa belőle.
Olyan dolgok, mint a pakolás és szétszedés majd az utánfutó megrakása, nem oly érdekes, de maga az út, a tervezés igen. Többször írtam, itt nem mindegy milyen időt fogsz ki, akár merre (szinte) indulok délnek egy hegyi átjárón át kell "mászni", ha nyitva van az időjárás engedékenysége miatt.
Nyitva volt, de most új utat választottam a interjús körhöz képest, hiszen Kinsarvik és Odda között csinálják az utat, csak bizonyos időközökben van nyitva, éjjel pedig zárva. Ez nekem nem volt jó, hiszen jöttem-mentem.
Maradt a Hardangervidda felé, amelyik út hosszabb, ellenben korlátozás nélküli ha az idő jó.
Hét és fél óra, ötszáz kilométer, és én vissza is fordultam egyből. Azaz 15 órás út, két-három órás pakolás várt rám, mint kiderült. Ami nagyjából hozza az én tapasztalataimat, hogy egy kilométer egy perc idefent. Nincs autópálya (alig), 80-as maximum, és kanyarok ezrei. 500km az 500 perc. Persze ez biztosra számítással, ebből azért lehet valamit faragni.
A múlkori irányból emlékeztetőül, kevesebb kilométer és idő.
Nagyon előre egyébként nem lehet tervezni, az időjárás a nagy "tervező" ugyanis télen.
https://www.nrk.no/sognogfjordane/denne-vegen-har-vore-stengd-31-dagar-i-vinter-1.13938593
Az idei és a múlt évi hágók lezárási ideje. Akinek át kell mennie rajta, mindig figyelnie kell az időjárást.
Ilyen előkészületekkel és előjelekkel kellett megoldanunk a "leköltözést". A pakolásról ne is beszéljünk, az csodás része egy költözésnek. Nem hiába lett új gumi az Avalanche-ra tudtuk, hogy kellhet. Kellett is.
http://olajszag.blog.hu/2018/02/25/hoban_negyevszakossal?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2018_02_26&utm_campaign=totalcar
Persze nem téli gumi lett hanem négyévszakos AT, de legalább most gyűltek a tapasztalatok milyenségével kapcsolatban. Havon jó, jégen nem. Azért ott a puhább téli kellene, de leginkább szöges gumi.
Viszont az elméletem az, hogy szöges gumit az vesz akinek stresszes a téli jeges-havas közlekedés, vagy mert télen is jó (megengedett fölött olykor) tempót akar menni. Mondjuk kétkerékhajtásos esetben sem hátrány.
A lényeg, én teljesen meg vagyok vele elégedve, szerintem jó kompromisszum, tempót én is elég jót tudtam vele menni. Alap igazság, az körülményekhez és az autó adottságaihoz képest kell megválasztani a sebességet, ha siet az ember, akkor is a határon belül, mégis minél inkább a határ közelében. Télen nem tágak a határok.
Ezért mondom, hogy a szöges gumi a száguldásra teremtett jóság, hiszen én is a megengedett sebeséggel tudtam menni, akkor egy szöges gumi bőven rendelkezik még tartalékokkal, főleg kanyarban, ahol én azért olykor átléptem a határt.
Ami még érdekes tud lenni, az utánfutón lévő nyári gumi, visszafelé üresen volt is csúszása (néha fél méter) némelyik tempósabb kanyarban. Van aki még az utánfutóra is téli/szöges gumit tesz, persze ez nagyon ritka.
https://totalcar.hu/magazin/technika/2018/03/04/a_jovo_teli_gumija_igy_fog_kinezni/
Bemelegítésnek ennyi elég is volt, lássuk hogyan teltek ezek a napok. Azért volt bennem is némi drukk, hiszen túl sokat nem utánfutóztam, de igazából nincs mit aggódni ezen, főleg egy nagy SUV volánja mögött. Itt nincs rángatás, nem cibálja az utánfutó az autót még rossz úton sem, csak nagyon ritkán lehetett érezni hogy valami "fennakadt" hátul.
Első kört 8 órás indulással terveztem egy hétfői napon. 8:30 lett belőle, ami azért nem oly vészes csúszás esetünkben. A fenti képek mutatják, eleinte úgy nézett ki szuper időt fogtam ki, mindenesetre a nagy kérdőjel a Hardangervidda nem volt problémás a szokásos havas jeges úttal együtt sem. Én szeretek ilyenen autózni, mert a megengedett sebesség átlépése nélkül is lehet élvezni a vezetést.
Amúgy mivel pont délen és a főváros környékén (ahol nagy a népsűrűség) volt ebben az évben rekord havazás és jeges utak, rengeteg balesetről olvasni. Megcsúszás, átcsúszás a szembe sávba stb.
Szóval úgy terveztem hogy 7,5 óra az út oda, 7,5 vissza plussz a pakolás, amit két óra alatt szerettem volna megejteni. Ez így 17 óra, azaz másnap éjjel egyre akár esélyem lett volna hazaérni. De ugye eleve fél órával később indultam.
A vicces az, hogy szerintem egész Norvégiában az egyedüli hely ahol nincs hó és hideg tél (mondjuk nap sem) az Eidfjord. És mi innen akartunk elköltözni. Hát persze.
A Hardangerviddát elhagyva Geilo következik. Az után még két hegyre kell fel és lemászni de ezt kb. 40-50km alatt letudja az ember, és utána már viszonylag sík egészen Grimstadig. A másik irányba a Haukeli felé több a hegy, változatosabb szintemelkedésekkel szinte végig.
Odafelé a Vøringsfossentől egészen Kongsbergig havon, jégen és kanyarok ezrein vezetett az út. Pompás, ha csak úgy vezetne az ember. Ez 230 csodáskilométer, néhány meredek hajtűkanyarral. Nem itt kell rekordot és időt faragni az úton. Mondhatom, hogy utánfutóval ilyenkor elkél az összkerékhajtás felfelé menet.
Kongsbergtől jó volt az út, és mivel nem jártam még arra (sem), nem tudtam, hogy Larviktól milyen az autópálya. Semmilyen. Na jó, egy 20km talán ha van, 110-es korláttal (mondjuk ez utánfutós esetben mindegy is). Utána építkezések és egyébként is normál egy sávos út végig Grimstadig. Utána szintén némi autópálya Kristiansandig majd újra egy sáv majdnem Stavangerig. Autópálya? Hol, mi?
Vagyis ha szeretnél haladni és a feltételek is adottak (nincs hó például) akkor sem tudsz, mivel 90-80-70-es korlátozások végig, valamint rengeteg fix trafipax.
Ez Norvégia. Itt tervezni kell és számolni, haladni nem. De mégis, milyen kilométerek ezek!
Szóval GPS szerint a leggyorsabb úton menten Larvikon keresztül, némi kétsávos úttal megbolondítva. Aztán mire Grimstadba értem havazni kezdett, na nehogy már simán pakolgassak lefelé. Megállni csak egészségügyi szünetre tettem mondanom sem kell. Így értem le azt hiszem pontosan 7,5 óra alatt, tehát négyre.
Ekkor jött a neheze, a pakolás. Ugyanis délen tényleg nagy a hó, és a kedves előző albérlő azt hiszem nem szereti a havat (nevéből talán olasz lehet) így kerüli is a kontaktot. Magyarán alig volt eltakarítva a járda, ami lejtős a házig és jól letaposott hóval várt, ami azért tud csúszni. Tudni kell, hogy a házat mi nem láttuk, csak képen, mindent telefonon és interneten intéztünk, referencia kérés, minden nélkül. Előre szaladva, és pár napot a házban lakva, nem egy rossz választás volt ez. Majd a képek mesélnek.
Ja és még annyi, hogy az alsó szinten elkülönítve egy nőci lakik, tehát kissé osztozunk azért a területen, de ő sem egy dolgos menyecskének tűnik.
Azért sikerült lepakolni, de csak három óra alatt, egyébként a tulaj nem volt ott, a kulcsot hagyta csak a garázsban nekem, az akkor még ott lakó elődünk pedig sok vizet nem zavart, mondjuk erős késztetést éreztem, hogy lecsapjam a hó miatt.
Így hazafelé este hétkor indultam neki. Másik útvonalat választva kissé, hiszen ez az "autópálya" nekem kicsit sok volt unalmában. Jöjjenek inkább a kanyarok!
Szóval letértem a járt útról, ami hiba volt, mert okés, hogy nem aludtam el, viszont így növeltem a havas jeges útszakasz mennyiségét. Lehet menni toronyirányt, de arrafelé tényleg keskeny és extreme kanyargós utak vannak, mostanság hóval és jéggel. Nem is tudom hogy jött ki újra a 7,5 óra hazáig, talán mert üres volt a futó és leszartam? Hiba volt Skien-en keresztül vergődni.
Így sikerült hazaérnem éjjel fél háromra, 15 óra vezetéssel és három óra pakolással. Másnap 8-kor már fent is voltam, hiszen újra meg kellett rakni az autót és az utánfutót. Aludtam vagy 5 órát talán.
A pakolás elhúzódott majdnem este tízig. Közben kitaláltam, hogy nem reggel fogok indulni, hanem szinte egyből, amit megváltoztattam éjjel kettőre, nem akartam túl korán Grimstadba érni. Mire lefeküdtem talán aludtam 3 órát hajnal kettőig. Mire keltem fel? Szakadt a hó Eidfjordban, ahol mint mondtam azt egyetlen hely Norvégiában ahol nem volt számottevő hó a télen.
De legalább szél nem volt, így a Hardangervidda nyitva volt, és konvojra sem kellett számítanom. Ellenben plusz havas kilométerekre. Hiszen szeretem, nem? Ja...
Minimál alvás és újfent 15 órás vezetés várt rám. A pakolás az pedig már semmiség ehhez képest. Lefelé ismét a Larvikos megoldás mellett döntöttem a megpakolt utánfutó miatt. Viszont olyan remek időt fogtam ki, hogy a Hardangervidda kivételével végig havazott, így nem csak Kongsbergig hanem Larvikig havas úton kellett menni Eidfjordtól. Sőt igazából Grimstadig, bár Larviktól elég jól lekopott az útról a hó. Az nem számít.
Újra 7,5 óra jött ki nagyjából. Negyed 11-re értem le, hiszen majdnem háromkor indultam el. Jól taktikáztam, mert gyér forgalom volt, éjjel meg semmi, lehetett haladni. Érdekes volt a hegyes /erdős szakaszon, a friss hóban (hiszen senki nem járt előttem hajnalban arra) tízméterenként állatnyomokat látni össze-vissza.
És azért is, mert az "olasz" nem volt otthon, nyugodtan pakolhattam. Szintén három órába fájt, szintén szálingózó hóesésben.
És az hagyján, hogy havas rutinozásban volt részem, de még utánfutós tolatós rutinozásban is. Első alkalommal, mivel még nem jártam a háznál orral hajtottam befelé a gyakorlatilag zsákutcás házunkhoz. Nem volt esély megfordulásra, ezért így pakoltam le, majd leakasztottam a futót és a lejtős havon fordítottam meg.
Másodikra viszont tudtam, hogy tolatni kell befelé, de ez azt jelentette, hogy havon, olyan szűk utcán, ahol az Avalanche éppen elfért kellett tolatnom vagyszáz métert majd derékszögben rákanyarodni a házhoz, de a lent lakó csajszi autója ebben az esetben otthon volt. Ami még nehezítette, hogy hófalak szemből, tehát nagyon nem lehtett korrigálni.
De büszke vagyok magamra, olyan simán ment, nem is értem.
Milyen állapotban voltam ekkortájt? Semmi szokatlan, bár biztosan tudtam volna aludni egy jót. Nem igaz. A cipekedés közben volt némi holtpont, hogy hagyom a francba az egészet.
Megint kb. három óra pakolással sikerült kiürítenem a futót és az autót, így egy óra magasságában indultam útnak.
Az autóutas szakasz Grimstádból Larvikig nagyon unalmas, írtam fentebb. Úgyhogy, mivel itt volt az első kritikus szakasz az úton, vagyis kezdtem álmos lenni, letértem ismét egy változatosabb és talán gyorsabb megoldás reményében. Hiba is volt meg nem is.
Hiba volt, mert katasztrofális szakaszokon kellett átmenni. Amikor a letakarított hó tiszta recés felületű, szétráz mindent, kilométereken át. Ismeretlen havas jeges kanyarok ezrei. Az utánfutó nem gurult, hanem repült olykor utánam, a kanyarokban szép kilengésekkel. Közben némi hegyet is meg kellett másznom, olykor azt hittem letértem a térképről, ugyanis a GPS nem találta magát. Később kiderült azért, mert egy bizonyos szakaszt földútnak vélt, ezért el akarta kerülni. Szóval stresszes volt.
Annyiból viszont nem volt hiba, hogy esélyem sem volt elaludni, koncentrációt követelt az egész út.
Hazafelé viszont így Kragerø-től egészen a Måbødalen-ig havon és jégen kellett vezetni. Majd 400 kilométert. Láttam viszont így Telemark belső területeit is egy kicsit, hát az is szép meg kell hogy mondjam. Dél Norvégia kipipálva keresztbe kasul.
Azért hazafelé volt egy kritikus rész. Kongsberg után brutál fejfájás és hányinger tört rám. Komolyan azt hittem itt a vég. Próbáltam megállni, kiszállni hátha jobb lesz, de nem. Kicsit visszavettem a tempóból csak 60-al mentem és próbáltam túlélni. Egy jó fél óra, óra után megszűnt, és újra a saját tempómat diktálhattam.
Annyi izgulás azért még volt, hogy vajon milyen az idő a Hardangerviddán, nehogy már az utolsó szakasz megállásra kényszerítsen. Nem volt semmi gond, így sikerült este kilencre hazaérnem. Így ez lett a leghosszabb út a négy közül, bár ebben a fejfájás és a rossz útválasztás is benne volt.
Így sikerült majd 16 órát vezetnem és pakolnom aznap.
Ha a számokat nézzük, hétfő reggel nyolctól szerda este kilencig, tehát 61 óra alatt vezettem kb. 31 órát és 2.000km-t, pakoltam vagy 15-16-ot és aludtam 8-at. Közte evés-ivás, és némi egyéb tevékenység is becsúszott.
Nem kívánom senkinek, de tisztán látszik, ha muszáj akkor az ember képes a komfortzónáján kívülre kerülni.
És ebben nagy érdeme volt az Avalanche-nak is. Nem hiába lettem amcsi SUV (ekte)/Pick-up rajongó. Egy valamit nagyon tud, stressz mentesen és kényelemben eljuttatni A-ból B-be. Azért 15-16 órát az autóban tölteni nem feltétlen leányálom. Bár az is igaz, hogy ebben az imádott havas és kanyargós út is segített, azért egy autópályán ez dögunalom lett volna.
Ha az én ülés kritikusságomat nézem (tetézve hát és egyéb fájdalmakkal), akkor is jól vizsgázott. Nyílván nem a világ legjobb ülése, de hogy a jobbak között van egy nem luxus autót nézve az biztos. Kibírható néhány órában, ezért vallom, hogy inkább egy régebbi, nagy autó jó üléssel, mint egy új de kisebb kategóriás kényelmetlennel. Valamit valamiért.
"Meleg" szituáció csak négy-öt volt az egész út alatt, elég jól sikerült azt hiszem a határon autózni.
A végére még annyit, hogy könnyebb legyen elképzelni és beleélnie magát az embernek, ez az út kb. olyan volt, mint Debrecenből (Aradról) Sopronba autópálya nélkül, a magyar "hegyeken" át. Oda-vissza per nap, és javarészt havon, jégen.
De még mindig nincs vége, a második részben a végleges, két autós költözést fogom elmesélni, izgi lesz.
most viszont nem értem rá ilyen úri huncutságokra, mint megpihenni, ott aludni. Mentem-jöttem és közben még ki/le pakoltam.
Több érdekesség is fűszerezte az utat, de kevés képpel készültem, mert nem volt se erőm olykor, illetve az idő is borús, szürke volt, nem lettek volna jók a felvételek. Csak pár érdemes kép készült.
Nagyon nem mindegy, hogy az előtted álló 1.000 kilométert autópályán esetleg a lenti képek tanulsága szerint kanyargós utakon havon és jégen kb. a táv felén. Egy kis ízelítő.
Hardangervidda egy szerencsés téli napon. Rengeteg kanyar, hó és jég. Páratlan természeti csoda, az út 1100-1200 méter magasan 40km hosszan.
Ennyi napon volt a két út és 2.000km alatt. A Hardangervidda első harmadában csak. Febr. 19 és 21.
Izgi a határon autózni ilyen körülmények között, hiszen nem tudod, hogy mi vár még rád.
https://totalcar.hu/belsoseg/2018/02/27/teli_gumi_tuning/
https://www.vezess.hu/magazin/2018/02/26/continental-vision-zero-tanulmanyut-a-sarkkornel/#
https://totalcar.hu/magazin/technika/2018/02/27/onvezeto_auto_a_jegen/
A szokásos szerencsénket hoztuk tehát, de nem szaladnék annyira előre, mindent szépen sorjában. Monstre bejegyzés készül, ha mindent le szeretnék írni, ami kavarog bennem. Nagyon nem is kell magyarázkodni, hiszen egész Európa megérzi a csontig hatoló hideget, de egy költözést különösen "jóvá" tesz.
https://index.hu/tudomany/2018/03/02/a_sark_olvad_mi_megfagyunk_kinyilt_a_globalis_huto_ajtaja/
https://www.tv2.no/storm/9715309/
https://www.nrk.no/ho/kulde-folldal-1.13939604
https://www.nrk.no/hordaland/21-nye-norske-kulderekorder-satt-i-natt-1.13935896
https://www.yr.no/artikkel/rekordtidlig-sommer-pa-nordpolen-kan-bety-katastrofe-for-polarisen-1.13936647
Összesen három Grimstad menet jött össze, ebből kettőt egymagam utánfutóval és egy véglegest a két autóval.
Az igazi hidegek előtt volt a két utánfutós kör, de mivel ez Norvégia nem plussz fokban. Pedig reménykedtünk, hogy tél vége felé dél-norvégia már szép idővel vár minket, annak ellenére, hogy korábbi hírekből már említettem, hogy dél-norvégiában és a főváros környékén ezen a télen a szokásos hó mintegy duplája érkezett. De csak megunta már... hát nem.
Sokat filóztunk, hogyan és mivel vigyük a holminkat, de Eidfjord távolsága egy nagyobb áruszállító bérlésétől és egyéb tényezők, például az ingyen kapott utánfutó eldöntötte a kérdést. Na és az, hogy a nagyobb cuccokat (kanapék, szárítógép, egyéb holmik) eladtuk, jobban mondva az új utánunk jövő bérlő vette meg, hiszen ez bútorozatlan ház volt, ahová viszont költözünk, az bútorozott. Még néhány dolgot szerettünk volna eladni, nem sikerült így jött velünk.
Carmen azt gondolta, egy kör elég lesz, én tudtam hogy kell kettő, de így is elszámoltam magam, mert a végső útra is annyi cucc maradt, hogy szegény KIA-t is fullra kellett raknunk, ami ugye elektromosm és a hideg valamint a súly nem tesz jót a hatótávnak.
https://www.nrk.no/ho/sliter-i-kulda_-elbiler-mister-40-prosent-av-batterikapasiteten-1.13940872
A jó megoldás az lett volna, hogy még egyszer lemegyek a Chevyvel utánfutó nélkül. Mondjuk csak pár apróságot kellett otthagynunk, ami már tényleg nem fért be sehogyan sem a két autóba, tehát ezért nem érte volna meg a plussz kör. A lényeg, elszámoltam magam, de nem lett katasztrófa belőle.
Olyan dolgok, mint a pakolás és szétszedés majd az utánfutó megrakása, nem oly érdekes, de maga az út, a tervezés igen. Többször írtam, itt nem mindegy milyen időt fogsz ki, akár merre (szinte) indulok délnek egy hegyi átjárón át kell "mászni", ha nyitva van az időjárás engedékenysége miatt.
Nyitva volt, de most új utat választottam a interjús körhöz képest, hiszen Kinsarvik és Odda között csinálják az utat, csak bizonyos időközökben van nyitva, éjjel pedig zárva. Ez nekem nem volt jó, hiszen jöttem-mentem.
Maradt a Hardangervidda felé, amelyik út hosszabb, ellenben korlátozás nélküli ha az idő jó.
Ez a GPS szerinti legrövidebb idő alatti megoldás. Erre mentem mindkétszer.
Hét és fél óra, ötszáz kilométer, és én vissza is fordultam egyből. Azaz 15 órás út, két-három órás pakolás várt rám, mint kiderült. Ami nagyjából hozza az én tapasztalataimat, hogy egy kilométer egy perc idefent. Nincs autópálya (alig), 80-as maximum, és kanyarok ezrei. 500km az 500 perc. Persze ez biztosra számítással, ebből azért lehet valamit faragni.
A múlkori irányból emlékeztetőül, kevesebb kilométer és idő.
Így mentünk akkor. Látszik a jobb oldali vonalon, hogy a Hardangervidda felé menet, a legrövidebb út rövidebb 50 kilométerrel, mint ahogyan megtettem. De az járhatatlan (telente) részeket is erősen tartalmaz.
A tapasztalatom, hogy a balodali útvonal a legjobb megoldás a Haukeli irányában.
A Hardangervidda felé így egy jó 60 kilométerrel több úttal kellett számolnom ami majd egy óra, viszont kíváncsi is voltam milyen arra az út, hiszen a végén az elektromost is le kellett juttatnunk.
Nagyon előre egyébként nem lehet tervezni, az időjárás a nagy "tervező" ugyanis télen.
https://www.nrk.no/sognogfjordane/denne-vegen-har-vore-stengd-31-dagar-i-vinter-1.13938593
Az idei és a múlt évi hágók lezárási ideje. Akinek át kell mennie rajta, mindig figyelnie kell az időjárást.
Ilyen előkészületekkel és előjelekkel kellett megoldanunk a "leköltözést". A pakolásról ne is beszéljünk, az csodás része egy költözésnek. Nem hiába lett új gumi az Avalanche-ra tudtuk, hogy kellhet. Kellett is.
http://olajszag.blog.hu/2018/02/25/hoban_negyevszakossal?utm_source=cimlap&utm_medium=link&utm_content=2018_02_26&utm_campaign=totalcar
Persze nem téli gumi lett hanem négyévszakos AT, de legalább most gyűltek a tapasztalatok milyenségével kapcsolatban. Havon jó, jégen nem. Azért ott a puhább téli kellene, de leginkább szöges gumi.
Viszont az elméletem az, hogy szöges gumit az vesz akinek stresszes a téli jeges-havas közlekedés, vagy mert télen is jó (megengedett fölött olykor) tempót akar menni. Mondjuk kétkerékhajtásos esetben sem hátrány.
A lényeg, én teljesen meg vagyok vele elégedve, szerintem jó kompromisszum, tempót én is elég jót tudtam vele menni. Alap igazság, az körülményekhez és az autó adottságaihoz képest kell megválasztani a sebességet, ha siet az ember, akkor is a határon belül, mégis minél inkább a határ közelében. Télen nem tágak a határok.
Ezért mondom, hogy a szöges gumi a száguldásra teremtett jóság, hiszen én is a megengedett sebeséggel tudtam menni, akkor egy szöges gumi bőven rendelkezik még tartalékokkal, főleg kanyarban, ahol én azért olykor átléptem a határt.
Ami még érdekes tud lenni, az utánfutón lévő nyári gumi, visszafelé üresen volt is csúszása (néha fél méter) némelyik tempósabb kanyarban. Van aki még az utánfutóra is téli/szöges gumit tesz, persze ez nagyon ritka.
https://totalcar.hu/magazin/technika/2018/03/04/a_jovo_teli_gumija_igy_fog_kinezni/
Bemelegítésnek ennyi elég is volt, lássuk hogyan teltek ezek a napok. Azért volt bennem is némi drukk, hiszen túl sokat nem utánfutóztam, de igazából nincs mit aggódni ezen, főleg egy nagy SUV volánja mögött. Itt nincs rángatás, nem cibálja az utánfutó az autót még rossz úton sem, csak nagyon ritkán lehetett érezni hogy valami "fennakadt" hátul.
Első kört 8 órás indulással terveztem egy hétfői napon. 8:30 lett belőle, ami azért nem oly vészes csúszás esetünkben. A fenti képek mutatják, eleinte úgy nézett ki szuper időt fogtam ki, mindenesetre a nagy kérdőjel a Hardangervidda nem volt problémás a szokásos havas jeges úttal együtt sem. Én szeretek ilyenen autózni, mert a megengedett sebesség átlépése nélkül is lehet élvezni a vezetést.
Amúgy mivel pont délen és a főváros környékén (ahol nagy a népsűrűség) volt ebben az évben rekord havazás és jeges utak, rengeteg balesetről olvasni. Megcsúszás, átcsúszás a szembe sávba stb.
Szóval úgy terveztem hogy 7,5 óra az út oda, 7,5 vissza plussz a pakolás, amit két óra alatt szerettem volna megejteni. Ez így 17 óra, azaz másnap éjjel egyre akár esélyem lett volna hazaérni. De ugye eleve fél órával később indultam.
A vicces az, hogy szerintem egész Norvégiában az egyedüli hely ahol nincs hó és hideg tél (mondjuk nap sem) az Eidfjord. És mi innen akartunk elköltözni. Hát persze.
A Hardangerviddát elhagyva Geilo következik. Az után még két hegyre kell fel és lemászni de ezt kb. 40-50km alatt letudja az ember, és utána már viszonylag sík egészen Grimstadig. A másik irányba a Haukeli felé több a hegy, változatosabb szintemelkedésekkel szinte végig.
Odafelé a Vøringsfossentől egészen Kongsbergig havon, jégen és kanyarok ezrein vezetett az út. Pompás, ha csak úgy vezetne az ember. Ez 230 csodáskilométer, néhány meredek hajtűkanyarral. Nem itt kell rekordot és időt faragni az úton. Mondhatom, hogy utánfutóval ilyenkor elkél az összkerékhajtás felfelé menet.
Az látszik a térképeken, hogy milyen idővel számol a google, ami a mindenhol megengedett maximális sebességgel kalkulál. Télen reális is.
Kongsbergtől jó volt az út, és mivel nem jártam még arra (sem), nem tudtam, hogy Larviktól milyen az autópálya. Semmilyen. Na jó, egy 20km talán ha van, 110-es korláttal (mondjuk ez utánfutós esetben mindegy is). Utána építkezések és egyébként is normál egy sávos út végig Grimstadig. Utána szintén némi autópálya Kristiansandig majd újra egy sáv majdnem Stavangerig. Autópálya? Hol, mi?
Vagyis ha szeretnél haladni és a feltételek is adottak (nincs hó például) akkor sem tudsz, mivel 90-80-70-es korlátozások végig, valamint rengeteg fix trafipax.
Ez Norvégia. Itt tervezni kell és számolni, haladni nem. De mégis, milyen kilométerek ezek!
Szóval GPS szerint a leggyorsabb úton menten Larvikon keresztül, némi kétsávos úttal megbolondítva. Aztán mire Grimstadba értem havazni kezdett, na nehogy már simán pakolgassak lefelé. Megállni csak egészségügyi szünetre tettem mondanom sem kell. Így értem le azt hiszem pontosan 7,5 óra alatt, tehát négyre.
Ekkor jött a neheze, a pakolás. Ugyanis délen tényleg nagy a hó, és a kedves előző albérlő azt hiszem nem szereti a havat (nevéből talán olasz lehet) így kerüli is a kontaktot. Magyarán alig volt eltakarítva a járda, ami lejtős a házig és jól letaposott hóval várt, ami azért tud csúszni. Tudni kell, hogy a házat mi nem láttuk, csak képen, mindent telefonon és interneten intéztünk, referencia kérés, minden nélkül. Előre szaladva, és pár napot a házban lakva, nem egy rossz választás volt ez. Majd a képek mesélnek.
Ja és még annyi, hogy az alsó szinten elkülönítve egy nőci lakik, tehát kissé osztozunk azért a területen, de ő sem egy dolgos menyecskének tűnik.
Azért sikerült lepakolni, de csak három óra alatt, egyébként a tulaj nem volt ott, a kulcsot hagyta csak a garázsban nekem, az akkor még ott lakó elődünk pedig sok vizet nem zavart, mondjuk erős késztetést éreztem, hogy lecsapjam a hó miatt.
Így hazafelé este hétkor indultam neki. Másik útvonalat választva kissé, hiszen ez az "autópálya" nekem kicsit sok volt unalmában. Jöjjenek inkább a kanyarok!
Valamiért azt gondoltam rövidebb lesz erre, de nem, viszont időben ugyanannyi jött ki.
Így sikerült hazaérnem éjjel fél háromra, 15 óra vezetéssel és három óra pakolással. Másnap 8-kor már fent is voltam, hiszen újra meg kellett rakni az autót és az utánfutót. Aludtam vagy 5 órát talán.
A pakolás elhúzódott majdnem este tízig. Közben kitaláltam, hogy nem reggel fogok indulni, hanem szinte egyből, amit megváltoztattam éjjel kettőre, nem akartam túl korán Grimstadba érni. Mire lefeküdtem talán aludtam 3 órát hajnal kettőig. Mire keltem fel? Szakadt a hó Eidfjordban, ahol mint mondtam azt egyetlen hely Norvégiában ahol nem volt számottevő hó a télen.
De legalább szél nem volt, így a Hardangervidda nyitva volt, és konvojra sem kellett számítanom. Ellenben plusz havas kilométerekre. Hiszen szeretem, nem? Ja...
Minimál alvás és újfent 15 órás vezetés várt rám. A pakolás az pedig már semmiség ehhez képest. Lefelé ismét a Larvikos megoldás mellett döntöttem a megpakolt utánfutó miatt. Viszont olyan remek időt fogtam ki, hogy a Hardangervidda kivételével végig havazott, így nem csak Kongsbergig hanem Larvikig havas úton kellett menni Eidfjordtól. Sőt igazából Grimstadig, bár Larviktól elég jól lekopott az útról a hó. Az nem számít.
A havas rutin kipipálva.
Újra 7,5 óra jött ki nagyjából. Negyed 11-re értem le, hiszen majdnem háromkor indultam el. Jól taktikáztam, mert gyér forgalom volt, éjjel meg semmi, lehetett haladni. Érdekes volt a hegyes /erdős szakaszon, a friss hóban (hiszen senki nem járt előttem hajnalban arra) tízméterenként állatnyomokat látni össze-vissza.
És azért is, mert az "olasz" nem volt otthon, nyugodtan pakolhattam. Szintén három órába fájt, szintén szálingózó hóesésben.
És az hagyján, hogy havas rutinozásban volt részem, de még utánfutós tolatós rutinozásban is. Első alkalommal, mivel még nem jártam a háznál orral hajtottam befelé a gyakorlatilag zsákutcás házunkhoz. Nem volt esély megfordulásra, ezért így pakoltam le, majd leakasztottam a futót és a lejtős havon fordítottam meg.
Másodikra viszont tudtam, hogy tolatni kell befelé, de ez azt jelentette, hogy havon, olyan szűk utcán, ahol az Avalanche éppen elfért kellett tolatnom vagyszáz métert majd derékszögben rákanyarodni a házhoz, de a lent lakó csajszi autója ebben az esetben otthon volt. Ami még nehezítette, hogy hófalak szemből, tehát nagyon nem lehtett korrigálni.
De büszke vagyok magamra, olyan simán ment, nem is értem.
Ennyit kellett tolatni szakadó hóesésben és ha nem is derékszögben, de azért rá kellett fordulni a bejáróra helyszűkében.
A ház és a garázs. Jól látszik, hogy dél és a tenger felé nincs szomszéd, teljesen nyitott a telek, ami sziklás, lejtős. Ezért szép a kilátás, képek majd jönnek.
Nem volt sok hely a két autó között. A másik oldalon bokrok, innen nem látszik jól.
Erről beszéltem, élmény volt lecipekedni a házhoz a havon.
Milyen állapotban voltam ekkortájt? Semmi szokatlan, bár biztosan tudtam volna aludni egy jót. Nem igaz. A cipekedés közben volt némi holtpont, hogy hagyom a francba az egészet.
Megint kb. három óra pakolással sikerült kiürítenem a futót és az autót, így egy óra magasságában indultam útnak.
Az autóutas szakasz Grimstádból Larvikig nagyon unalmas, írtam fentebb. Úgyhogy, mivel itt volt az első kritikus szakasz az úton, vagyis kezdtem álmos lenni, letértem ismét egy változatosabb és talán gyorsabb megoldás reményében. Hiba is volt meg nem is.
Az összes variáció közül a leghosszabb és legrosszabb. Kanyarok, hó, viszont így voltam Bø-n és Notodden-ben is, ahol a kifutópályán keresztül vezet at út.
Nem voltak azért ilyen körülmények, hogy egy kis búlvár is legyen. Egy ilyet még ki kell próbálni az Avalanche-el.
Hiba volt, mert katasztrofális szakaszokon kellett átmenni. Amikor a letakarított hó tiszta recés felületű, szétráz mindent, kilométereken át. Ismeretlen havas jeges kanyarok ezrei. Az utánfutó nem gurult, hanem repült olykor utánam, a kanyarokban szép kilengésekkel. Közben némi hegyet is meg kellett másznom, olykor azt hittem letértem a térképről, ugyanis a GPS nem találta magát. Később kiderült azért, mert egy bizonyos szakaszt földútnak vélt, ezért el akarta kerülni. Szóval stresszes volt.
Annyiból viszont nem volt hiba, hogy esélyem sem volt elaludni, koncentrációt követelt az egész út.
Hazafelé viszont így Kragerø-től egészen a Måbødalen-ig havon és jégen kellett vezetni. Majd 400 kilométert. Láttam viszont így Telemark belső területeit is egy kicsit, hát az is szép meg kell hogy mondjam. Dél Norvégia kipipálva keresztbe kasul.
Azért hazafelé volt egy kritikus rész. Kongsberg után brutál fejfájás és hányinger tört rám. Komolyan azt hittem itt a vég. Próbáltam megállni, kiszállni hátha jobb lesz, de nem. Kicsit visszavettem a tempóból csak 60-al mentem és próbáltam túlélni. Egy jó fél óra, óra után megszűnt, és újra a saját tempómat diktálhattam.
Annyi izgulás azért még volt, hogy vajon milyen az idő a Hardangerviddán, nehogy már az utolsó szakasz megállásra kényszerítsen. Nem volt semmi gond, így sikerült este kilencre hazaérnem. Így ez lett a leghosszabb út a négy közül, bár ebben a fejfájás és a rossz útválasztás is benne volt.
Így sikerült majd 16 órát vezetnem és pakolnom aznap.
Kár, hogy nem napos időt fogtam ki, sokkal több kép készült volna.
Néha muszáj volt a havon is, utánfutó ide vagy oda, növelni a tempót.
Nem mindegy, hogy ilyen körülmények között kell több száz kilométert vezetni, vagy autópályán. De ez sokkal jobb, csak az utánfutóért kár, anélkül kánaán.
2.000km után, nem matt fólia van az autón.
Ha a számokat nézzük, hétfő reggel nyolctól szerda este kilencig, tehát 61 óra alatt vezettem kb. 31 órát és 2.000km-t, pakoltam vagy 15-16-ot és aludtam 8-at. Közte evés-ivás, és némi egyéb tevékenység is becsúszott.
Nem kívánom senkinek, de tisztán látszik, ha muszáj akkor az ember képes a komfortzónáján kívülre kerülni.
És ebben nagy érdeme volt az Avalanche-nak is. Nem hiába lettem amcsi SUV (ekte)/Pick-up rajongó. Egy valamit nagyon tud, stressz mentesen és kényelemben eljuttatni A-ból B-be. Azért 15-16 órát az autóban tölteni nem feltétlen leányálom. Bár az is igaz, hogy ebben az imádott havas és kanyargós út is segített, azért egy autópályán ez dögunalom lett volna.
Ha az én ülés kritikusságomat nézem (tetézve hát és egyéb fájdalmakkal), akkor is jól vizsgázott. Nyílván nem a világ legjobb ülése, de hogy a jobbak között van egy nem luxus autót nézve az biztos. Kibírható néhány órában, ezért vallom, hogy inkább egy régebbi, nagy autó jó üléssel, mint egy új de kisebb kategóriás kényelmetlennel. Valamit valamiért.
"Meleg" szituáció csak négy-öt volt az egész út alatt, elég jól sikerült azt hiszem a határon autózni.
A végére még annyit, hogy könnyebb legyen elképzelni és beleélnie magát az embernek, ez az út kb. olyan volt, mint Debrecenből (Aradról) Sopronba autópálya nélkül, a magyar "hegyeken" át. Oda-vissza per nap, és javarészt havon, jégen.
Autópálya nélkül Magyaroszágon sem lehet gyorsabban legyűrni a szabályokat betartva az 500 kilométert.
De még mindig nincs vége, a második részben a végleges, két autós költözést fogom elmesélni, izgi lesz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése