gyogyi-fogyi

Basszuskulcs. Nem azt mondom, hogy hülye vagyok (kizárva mondjuk nincs), de azért... sőt szerintem jogom is lenne hülyének lenni, illetve mindenkinek jogában áll hülyének lenni, de senkinek nincs joga szándékosan hülyét játszani, hogy ezáltal másik már eleve egy hülyét, vagy olyas valakit aki hajlamos illetve könnyen meghülyül, ilyen irányba befolyásolja. 

Ékes példa erre a politikusok bandája például, meg a média 99%-a. Én büntetném, ha szándékos. Valami járna érte.


Hogy miért is mindez?

Hallod? Norvégiából kitiltják azokat (úgy hallani) akik nem edzenek minden nap. A napi 5 kilométer séta a minimum. Inkább ne menj be dolgozni -de mozogni muszáj- ha norvég vagy. Ha nem vagy norvég hazazavarnak. Szerinted? Most, hogy hazahozták Szíriából az IS-est a két gyerekével. Hát az IS-ben biztosan nem kellett ennyit mozognia. Szerintem hamarosan vissza fog ő menni.

És hogy hogyan? Mindenkinek van okos telefonja, arról kell beküldeni egy letölthető app-on a napi mozgás mennyiséget.

Én mondjuk úgy néz ki megúszom. Szerencsémre. De mi lesz a sok eltunyult tufával? A nem túl mozgásigényes kelet, dél és közép-európaiakkal? Muszlimok? Életükben nem futottak. Aki fut közülük az is csak azért csinálja, hogy az Olimpiára kijutva, vagy focizva megléphessen időnként otthonról.

Sajnálatos mindenesetre. Szerintem sokan inkább bevállalnák a kanadai óvodás/iskolás megoldást a gyereküket előre tolva (nemváltoztatás), mint hogy fussanak, mozogjanak.

Hát ja... banyek, mivel nem használok közösségi netes oldalakat, a határátkelőn olvasva kell belefutnom ilyen "nagyszerű" asszony csodás képzetébe Kanadáról. Ld. kihúzott bevezető. Ezt nem szabadna büntetlenül megúsznia senkinek, nem igaz?
És ha megnézi az ember a youtube-on az eredeti felvételt (sajnos nem voltam képes rá, inkább 10-szer egymás után a dance for me, bár akkor már véresre vertem a saját fejem) és alatta a kommenteket.

Három éve lesz, hogy nem voltam otthon, nem is fogok mostanában menni, mert mi van, ha ragályos? Tud valaki erről valamit? Én úgy érzem, magamhoz képest nem vagyok hülye, és magamhoz képest tartani is szeretném a szintet, csupán ezért.

Mert például az ausztrál erdőtűz érthető, de az ilyen mérvű ostobaság, butaság már a nem értelmezhető kategória. És mivel az otthoni társadalom jelentős része ezt magáénak érzi, elhiszi, én már nem értem magunkat. Nem is vagyok kíváncsi rá, van jobb dolgom, egyébként meg a reményét sem látni a javulásnak. Egy jó része odaveszett már. Mondjuk az ausztrál erdő is kihajt újra, valami biztosan kihajt, de vajon mi nő az elveszett rész romjain odahaza?


Nem szaporítom a szót tovább a bevezetőre, mert eddig ez csak az volt, de ez muszáj volt.

Mi van Norvégiában? Lehet csak egy utópisztikus gondolat volt az ott feljebb, de mindenesetre én már gyúrok rá.

Már rég érlelődik/készül ez a poszt, szó szerint és fizikailag is. Írtam nem egyszer, hogy élvezem Norvégiát, pedig aztán itt sincs Kánaán, ellenben a természet szinte mindenért kárpótol. Jelentős változást tud okozni egy ország elhagyása, egy kiköltözés, és az is biztos, hogy lassan hét év után másképp tekint az ember az elmúlt időszakra. A kezdeti, tényleg gyerekes rajongás (ld. korai posztok) átmegy a valóságba, aztán ott már kiderül sok minden. Például ha már szóba került a határátkelő. Ott is látszik már a határátkelős téma kifulladása. Mára elfogadottabb lett odahaza is, kevesebb érzelmet generál. A hogyan tovább minden területen kihívásokat követel, például egy kitántorgó részéről...

Érdekes, és valóban fontos, vagy akinek fontos, beilleszkedni. Sokan szarnak rá elég egyértelműen, ebből viszont elég nyilvánvalóan kiderül, hogy mivel tenni sem akarnak érte, ez azért van, mert rohadtul nem az ő világuk ez az új haza, de akkor miért nem mennek haza? péééénz, érdek... teccik érteni?, mint a kurvák/insta modellek - bocsi -. Fáj az igazság, de mást nem látni ebbe bele.
Az sem jó azonban, ha az ember csak saját maga megerőszakolásával és görcsös megfelelésével akar beilleszkedni.

Mi van velem akkor? Fogalmam sincs, hogy be vagyok-e illeszkedve, illetve nem görcsölök rajta, és nem is erőszakolom meg magam, és nem is érdekel. Viszont élvezem, ha a norvég társadalom bizonyos részeit nézem

 (naná hogy van ami nem tökéletes - túl PC, itt is a pénz a lényeg pedig van nekik elég, ha jobban megnézed ugyanolyan senki vagy mint mindenhol bárki a felső 10% kivételével, bár ők is azok csak azt hiszik hogy nem -, az csak én lehetek, vagy leszek)

mindenképpen, sőt, sokat hatott rám, talán tudat alatt nagyon sok pozitív példa rohangált előttem. Azt hiszem azért nem érdekel, mert én azonosulok vele, így látom én is a dolgok nagyobb részét, vagyis részemről a beilleszkedés lezárult. Hogy mindig kívülálló leszek talán ezek ellenére is? Kit érdekel?

És itt jön a poszt lényege, végre. De elkanyarodva a bölcselkedéstől, könnyebb - szó szerint - területre áttérve.

Könnyebb!!!

Öregem. A már megint működő megérzésem. Na mikor kezdem írni eme posztot? Amikor valahogy eljut hozzám (C mutatta) az odahazai Surbi Norbi hiszti. Micsoda tapintatosság ismét tőlem. Furcsa.

Arról szól ezen írás, hogy helyes útra tértem, most érzem jól magam a bőrömben. És hiszem, hogy ebbe bele játszik a norvég társadalom mozgáshoz, természethez való viszonya. Aki nyitott szemmel jár, arra ragályos. Egyszerűen soha nem látott formámba kerültem. Lezárhatnánk röviden ennyivel tulajdonképpen, de az nem én lennék akkor.

Ha visszatekintek az anyaországi helyzetemre fizikálisan és életformailag tragikus. Hiába a fizikai meló túlsúlya mégsem voltam a formámba. Az tény hogy elvileg nem is érdekelt, de bevallva azt hiszem mégis. Talán azért éreztem hogy nem, mert utálom a magamutogató és csak a külcsínre irányuló világot.
Teljesen idétlen evések, zabálások, a lehető legrosszabb ritmusban olykor. Nem tudom ugyanis máshova tenni az itteni változáshoz képest.

Mert alapban a mozgás (a legtöbb meló végett) meg volt, nem ülő munka fizikai erőkifejlet nélkül. Épp ellenkezőleg. Mégis csak nőttem mint a nagyfőnökötök, na jó annyira azért nem.

Szeretném leszögezni, mindenki úgy néz ki ahogy akar, és olyan formában van. Az írás nem valamiféle szemrehányás illetve bármi ilyesmi. Csak az, hogy mindenki érezze jól magát a bőrében, bármilyen is az. Én most vagyok ezen az úton.

Szóval valahol 92-93 kiló körül volt az átlagom, olykor kissé több (majdnem voltam 100 azt hiszem a középsuli után) és néha benéztem pillanatokra a 90 alá. És nem izomból. A 181 centis magassághoz nem egy atléta alkat.
Hozzá kell tenni, hogy gyerekként is folyamatosan cipeltem ezt az arányos pluszt végig, pedig aztán folyton kint voltam és mozogtam. Viszont zabáltam is rendesen nem éppen zöldséget és könnyű ételeket.

Alighanem az örökbecsű kevesebb kalóriát kell bevinni mint amit elhasználok nem annyira sikerült tartani. Tudom, hogy zavart is, de nem annyira hogy tegyek ellene. Nem is tudtam hogy csináljam, mert leginkább mindennemű plusz energiabevitel nélkül szerettem volna.

Aztán egy rövid időre a melós korszak beköszönte előtt lementem 76 kilóra! Egy rövid periódus volt csak ez, sok-sok ugrálókötelezéssel, mert abban az időszakban volt időm és plusz energiám erre.
Aztán jött a meló, a zabálás, a rendszeres sörözgetések és alkoholizálások.
Nem is van igazából kép rólam, sosem szerettem fotózkodni, talán pont ezért. Amin látom akkori magam, most nem/sem tetszik.

Szóval évtizedes zsírban úsztam többé-kevésbé. Már vén fejjel 30-on túl kezdett ez jobban zavarni. Főleg mert mindenem elkezdett sajogni, nem vigyáztam soha magamra egyébként, és nem tetszett amit a tükörben láttam. Edzeni soha nem jártam, az otthoni fekvőtámaszosdi és egyéb ilyesmik nem sokat osztottak szoroztak. Valami más, valamiféle életmód változás kellett volna nagyon úgy néz ki. Ja és több akaraterő, elhatározás stb.

Ráadásul hiába a néha elég extrém fizikai meló, azzal csak tönkre tettem a szervezetem jobb állóképességem nem lett. Nekem az pedig szimpi, engem az hústorony izomzat nem mozgat és izgat. Soha nem voltam és szerintem soha sem fogok edzőterembe járni, bár lehet, hogy a crossfit azért az izgalmasabb ilyen téren, de az sem mozgat. Én az eleve nekem tetsző szórakozásként szeretnék formába kerülni. Vagyis így utólag valami ilyesmi lehetett tudat alatt bennem, hogy soha sem álltam neki. De ezt tényleg nem láttam át, nem tudtam, csak most esik/esett le.

Közben teltek az évek, és az elhatározás az országváltásra. Az előtte levő fél évben gondoltam, van egy kicsit több időm ,talán meg kellene próbálni lefogyni. Talán 86-87 kilóra sikerült a kiköltözéskor lemennem.

Ugye, az hogy Norvégia lett az csak a véletlen műve, de milyen rendes egy mű az.
Kikerülvén teljesen más lett az ember élete. Főleg az én első 6 hónapom szinte munka nélkül. Viszont sok-sok sétával, de kevesebb és más kajával. Valamint hetente, hétfőnként focival (1-1,5 óra).

Hozzá kell tenni, hogy a régi életvitel, a kíméletlen ésszerűtlen terhelés, vagy valami más ok miatt, testem teljesen alkalmatlan a rendszeres és erőteljes sportolásra. A focik is fájtak rendesen. Mégis csináltam. Nem tudok megülni, leülni. Addig jó amíg mégis megy, igaz? Pedig, a térdeim, derekam, hátam, lábaim, mindenem sajog és fáj gyakorlatilag. Non-stop. Kerestem is az okát, talán a sérv és egyebek is belejátszanak, vagy, hogy a térdem kattog, szerintem kocsonya mentes már. De muszáj tenni, csinálni valamit. Viszont majd látszik lejjebb, hogy az intenzitás nagy terhelés szinte kizárható sajnos. Hogy végre kipróbálta volna az emberfia a síelést, hisz hol máshol nem, mint itt Norvégiában, ugye? Reménytelen, szerintem csak könnyfakasztó módon menne. Nem a röhögéstől, de lehet attól is.
Ebből kívülről semmi sem látszik, jól tudom titkolni (bírom a fájdalmat), viszont a történethez hozzátartozik... sajnos.

Így hirtelen azon kaptam magam, hogy 79 kiló vagyok. Meg is lepődtem, hiszen odahaza soha nem tudtam ezt elérni, itt meg jött magától. Hogy van ez? Ennyit számít a rendszeres séta, a másmilyen kenyér és úgy általában az új környezet és hatások? Közben azért el kezdtem ingadozni, volt, hogy felmentem 85 kilóra is, az viszont már nagyon nem tetszett. Közben a ruhatárat is le kellett cserélni. Odahaza a vége felé 52-es volt a méretem (volt az előtte 54 is), itt pedig már az 50-es kellett csak, sőt.
Így teltek az évek, a rendszeres séta napi programmá vált, viszont a foci egyre nehezebben ment. Beálltam 80-83 kilóra. A munka és a napi rutin beállított erre a szintre. Nem voltam megelégedve mondanom sem kell. Valahogy még mindig nem volt meg a normális egyensúly/súly.

A rendszeres séta, a mozgás vágya, igénye az akkor is jött volna, ha az ember nem természet szerető szerintem (akinél nem az teljesen reménytelen eset, az éljen a négy fal között örökké), mert itt tényleg mindenki (jó, nem mindenki, de világ viszonylatban, arányában) mozog valamit. Ha csak séta, akkor az. Lehetsz Te akár hány éves is. Ennyi időst ennyi mozgással, soha nem gondoltam volna. Ez ragályos egész egyszerűen. Aztán ott van a csodás természet bája, mágneses vonzereje. Álmaim elevenednek meg az itteni természetben, de szó szerint. Nem lehet nem kint lenni.

Ennek a kombinációnak működnie kell. Hol a hiba, mi kellene még?

Talán már tudom, most nagyon úgy néz ki, megtaláltam a számomra tetsző "életforma" szerűséget, ami egy olyan formába hoz, ahol jól érzem magam.

Ahogy írtam, az edzőtermes izzadás nem érdekel, viszont bármilyen mozgás odakint, valami közös együttlét a természettel az igen. Ha csak egy kis séta vagy túrázás vagy kicsivel intenzívebb mozgás...

A lényeg, hogy kint történjen.

Leköltözvén délre (majd három éve már) nagyjából folytatódott az addigi életvitel, sétákkal leginkább. Tartván a 79-80 kilós szintet. Nyaranta kicsit könnyebben de még nem volt meg az áhított egyensúly.

Aztán elhatároztam magam. Annak hatására is végre, hogy a fiunk nagyon tudatosan van étkeztetve, hátha nálam is beválik valamiféle változtatás. Na nem annyira azért, viszont végre valahára csak vizet iszom például. Amennyi szart megittam életemben egészen kicsiny koromtól kezdve (a sok cukros tea, szörp stb.), minimális tiszta víz fogyasztása mellett. Aztán a sörök és egyebek (coca-cola).

A tej elhagyása - úgyis egyre inkább érdekel a természetvédelem, ha bele zöldülök is -, ezáltal a cukros kakaó kiiktatása például. A gyakori napi sör elhagyása (nincs is értelme csak úgy meginni egy sört esténként), és megpróbálni minél kevesebb húst enni, és minél több zöldséget. Megtalálni és beállni egy hozzám passzoló étrendre, ami ráadásul környezetkímélőbb is.

Az, hogy a kávét már kiköltözés kezdete óta cukor, tej és minden nélkül iszom (nem is értem, hogy hogy lehetett cukorral ezidáig), vagy hogy a kenyér is más az meglátszott egyből, hiszen csak lement hirtelenjében pár kiló.

Ezek így együttesen, valamint, hogy megpróbálom azért nem túlenni magam (próbálni megfigyelni és betartani a napi nem több kalóriabevitelt, mint amit felhasználok) nap mint nap, úgy néz ki meghozzák a kívánt eredményt.

Mert valóban, már csak az innivalóval, illetve a tök fölöslegesen elfogyasztott itókákkal olyan mennyiségű plusz kalóriát viszünk be a szervezetbe, amit úgy sem fogunk kompenzálni a kevesebb evéssel. Vagyis például én, aki nem számolja a kalóriát, csak szimplán érzésre próbál étkezni, annál egy plusz sör, kóla és egyéb ilyen nyalánkságok, meglátszanak egyből. Nem mondom, hogy le kell mondani róla, vagy a fagyiról, viszont a rendszeres, napi fogyasztás biztosan nem segít. Muszáj kontrollt tartani, nagyon úgy néz ki.

Hiszen a mozgásban olyan nagyon sok plusz elem nem jött be (azért igen, ez jön majd a második részben) az életembe, viszont most még inkább fogyásnak indultam. Ha más nem változott csak ezek, akkor hol lehet a megoldás, ugye?

Így szépen lassan, az utolsó talán 3-4 hónapban (azóta lettem tej mentes, és kevesebb hús/zsír evő, a vízivászat már régebb óta tart) fokozatosan eljutottam a mostani 73,5 kilós szintre. 73,5 kiló. Én? Soha nem voltam ilyen kevés, talán utoljára az általános suli 7-8. osztályában. És még megyek lefelé úgy néz ki. Kissé rémisztő ha megnézem magam, mert sosem hittem volna. Még a végén teljesen megszabadulok a 40 éves zsíromtól, ha így megy tovább még egy kockahas is befigyelhet. Nem cél, de ha így megy tovább (persze az még odébb van azért), érdekes egy történet lenne odáig eljutni, nem extreme edzésekkel és egyéb célzott tevékenységekkel vagy szerekkel.

Csak szimplán az életmód váltással (ez jött a kiköltözéssel, a sok sétával és kint levéssel), a tudatosabb étkezéssel (cukormentes italok nélkül, figyelve az evett mennyiségre), és azért némi egyéb mozgással.
Természetesen kell önkontroll, mert a sör még mindig egy isteni nedű, a bor is, finom a fagyi, a palacsinta, a sütik és imádom a zsíros húsokat. Annyi a lényeg, hogy figyelni kell ezekre, nem bevinni fölösleges mennyiséget a szervezetbe. Legyen ünnep ezek fogyasztása (a léleknek az ízlelőbimbóknak), nem a napi rutin része, mert úgy még finomabb.

És láss csodát, gyakorlatilag eldobtam 20 kilót az átlagos súlyomból mostanra a magyarországi életemhez képest. Ami nem ment otthon, az itt pár év alatt, szinte (az utolsó kockadarabokat helyére rakván) magától jött. Csak magunkévá kellett tenni az átlagos norvég életformát (friluft liv), minél többet kint a természetben, bármilyen tevékenységgel fűszerezve. Ami egyébként is az életem része volt gyermek korom óta, csak felnőve és a mókuskerékbe beszállva teljesen elsorvadt odahaza, sajnos...
És a legfurcsább, hogy ezt otthon is meg lehetett volna tenni, de mégis talán ez a lökés kellett, a kiköltözés. Mert itt leginkább magunkra voltunk utalva, így megkeresvén a napi szórakozást, ami elég egyértelműen a gyönyörű természet magunkévá tétele. Az átlag norvég "látványa", hogy mennek esőben, hóban, fagyban. Ez "magávalragadó", akire ez nem hat doppingként, az ne is jöjjön ide fel, nem fogja élvezni.

Mostanra 48-as nadrágok kellenek, lassan már az is nagy lesz, hol van ez az 52-54-től? Hihetetlen, hiszen célzott edzések és szenvedések nélkül. Csak beállva egy egyensúlyra. Már ezért hálás vagyok Norvégiának. Ezért volt a bevezetőben, hogy a beilleszkedés részünkről lezárult, mert mi ez, ha nem az?


(A második részben leírom miket próbáltam még pluszban tenni, de ld. kék hátterű szövegrész, nem éppen tolerálja a szervezetem, sajnos...)