a tesztelés fokozódik

A vírusba egyre jobban belekeveredve (nem, nem tudok róla, hogy beteg- és hordozó lennék) legutóbb arról írtam, hogy minden rosszban van valami jó. Ez a turizmus totális leállása leginkább, valamint a közlekedés drasztikus visszaesése.

Az eredmény nagyon jól meglátszik, rossz belegondolni, ha túl lesz a föld ezen a járványon a többség egyből be szeretné pótolni a kiesett utazásokat. Ami talán meggátolja, vagy késlelteti kissé majd, az az egyének anyagi veszteségei, a csődbe ment turisztikai vállalkozások (itt a háttérrel rendelkező nagyok, majd még nagyobb szelethez jutnak így a turizmusból - "hú de jó") és azért némi bizonytalanság és bizalmatlanság is (bár ebben nem igazán hiszek mert az emberi önzőség erősebb).
Sokan fognak végül jól járni ezzel a járvánnyal azt gondolom, idővel ahogy lenni szokott, a gazdagabb talpon maradt még gazdagabb lesz. Tapsolhatunk!

De a klímán legalább jól látjuk, mekkora egyéni felelőssége is van az embernek, mert ha tömegek tudnának más élményeket is értéknek tekinteni, nem akarnának mindig valami újat vásárolni akkor igenis a sok lúd disznót győz. A nem a kitalált (média és a gyártók által sugallt) trendek és értékek hajszolása hanem...
Csak sajnos,

“A pénz narkotikum, amire manapság a gyerekkorától kezdve mindenkit rászoktatnak. Az emberek kilencvenkilenc százaléka, ahogyan azt már biztosan te is megfigyelted, állandó elvonási tünetekkel küzd. Egy százalék ránézésre élvez, de…”
(idézet a cikkből)

Ahogy reméltem és tudható is volt, vannak akik hasonlóan reménykednek vagy gondolkodnak, és a vírus mögött bíznak valamennyire abban, hogy az emberiség csak tanul ebből valamit. Ez a két lentebbi idézet az iménti cikkből nagyon találó, milyen jó hogy az embernek nem kell mindent saját magának megfogalmaznia (és az hagyján, hogy nem is menne feltétlenül ilyen jól).

AZ EMBERISÉG CSAK AKKOR TUDOTT RELATÍVE KÖRNYEZETBARÁT MÓDON VISELKEDNI, HA NEM VOLT PÉNZE RÁ, HOGY MÉG JOBBAN TÖNKRETEGYE AZ ÉLŐHELYÉT.

"A most kényszerűen sok mindenről lemondó társadalom egy globális laboratóriumnak is tekinthető: korábban nem látott mértékben terjed el például az otthon végzett munka, a távkonferencia, mondanak le sokan a kihagyható utazásokról. Hasonló életmódváltásokra lenne szükség környezeti szempontból is, és elképzelhető, hogy a most a gyakorlatban kipróbált életstílusok néhány eleme – több távmunka, kevesebb felesleges utazás, a virtuális és személyes találkozások másfajta egyensúlya, önkorlátozó fogyasztás – részben megmarad. Itt az idő, hogy kikísérletezzük, hogyan kell élni tartós vészhelyzetben."

Mert ez lehet a jövő záloga. A felismerése annak, hogy nem minden (idézet az írásból lejjebb) az anyagi javak, és az azzal járó stressz, a munka kergetése, azért az évi pár napért (nyaralás) vagy tök felesleges (mindig a legújabb) kacatért, na az felemelő tud lenni. Erre a pályára szeretnék én is ráállni (vicces, de erről is tervezek egy posztot, hogy ez a járvány mikbe be tud segíteni - hányszor mondtam már, a megérzésem...), én úgy hívom magamban, hogy minimalizmus. Ez vonatkozik majd a már emlegetett szabadságolásra, és még egyebekre is.

"Az ilyen világban nem csak mérsékeltebben veszünk élelmiszert (leszámítva a "betárazást"), de meggondoljuk, hová megyünk el autóval - csak, amiért szükséges -, meggondoljuk, mit veszünk készen, és mit készítünk el inkább magunknak, nem vásárolunk kikapcsolódás céljából, nem utazunk távoli helyekre a családdal, akikkel otthon is jó - amennyiben kialakítottunk egy élhető otthont utazgatás helyett, én mondjuk ezen voltam az elmúlt öt évben -, egyáltalán: azt csináljuk, amit fontosnak érzünk, és folyamatosan önmérsékletet tanúsítunk. Egy ilyen keresleti viselkedés mellett nincs az az ipar, ami képes lenne a korábbival megegyező káros anyagot kibocsátani. Nincs az a gyártás, termelés, termesztés, tenyésztés, ami képes lenne exponenciálisan rombolni a bolygó erőforrásait."

Mert, most, hogy nem javasolt kimenni és minél jobban korlátozni kell a társas érintkezést, marad az otthoni együttlét. Most kiderülnek a dolgok, kik mennek egymás agyára, mennyire nem egyszerű egy gyerekkel stb. Viszont újra megtanulhatja az emberiség mi a család, úgy is ezt propagálják bizonyos körök, hogy az az érték. Na most itt a lehetőség a bizonyításra.

Az lesz a tökéletes, ha ezek a piciny közösségek (családok) összekovácsolódnak jobban, mert a mai világ nem arra ment, ahol az élő kommunikáció lényeges kérdés lenne. Családi szinten sem.

Erről beszéltem, hogy milyen jó csak sétálni, kimenni a természetbe, együtt lenni. Nincs telefon, lehet beszélgetni, mert nincs más. Én ezért vallom, hogy az autós kirándulásnál, nyaralásnál nincs jobb, mert lehet nézni úgy, hogy nem repülővel megtett többlet út időpocsékolás, viszont lehet úgy is, hogy össze vagy zárva azokkal hosszabb időre, akikkel egyébként is lenni szeretnél. Itt nincs menekvés, beszélgetni (telefont elfelejtve), együtt kell lenni, és ráadásul kevésbé szennyező is.

A rendkívül sajnálatos, hogy sokan ezen nagy össztársadalmi teszt vesztesei (elveszített munka, vállalkozás), vagy még inkább áldozatai (az elhunytak) lesznek, de milyen érdekes, hogy csak az ilyen egyértelmű sokk ami képes egy rövid időre elgondolkodtatni az embert, viszont mondjuk a környezeti terhelés miatti (légzőszervi halálozások, egyebek) sokkal nagyobb veszteségek már kevésbé látványosak és bizonyíthatóak illetve sokkszerűek, így nem is érdekesek, tenni sem kell semmit.

Nagyjából kár minden szó, mert változás nem nagyon lesz (a különböző lobbik ugye), viszont az látszik, hogy pedig lehetne.
Bojkottálni utazással a "kínos" helyeket (erről majd szintén külön lesz egy írás, mert nem értem az embereket ilyen téren sem), vagy rákényszeríteni a cégeket (legyenek fenntarthatóbbak, ne csak a városokban tömörüljenek, ha működik legyen már távmunka) a változtatásra és még sok ilyen egyéb okosság.

A társadalom, a nép képes lenne rá, ha lenne egy közös akarat (valahol mélyen megvan azt hiszem), viszont a pénz, a divat erősebb, egyelőre úgy néz ki. Pedig ezek félhetnének, mert itt az élő példa rá.

Szóval én nem bánom (de természetesen a halálozásokra ez nem igaz - sajnos... hogy mondják? áldozat nélkül nincs győzelem?) ezt a vírusosdit, engem nem korlátoz semmiben (remélem nem is fog, bár akkor pedig el kell fogadnom), sőt az utóbbi írásaim most segítséget kaptak, hogy mire gondoltam azzal, hogy visszább lehet venni, nem fáj, és így is megtalálni az örömöt. Még csak keresni sem kell, mert jön magától.

Még annyit, ilyenkor hogy fel tud értékelődni a vidéki, falusi élet. Nem városban bezárva lenni, hanem élvezni a saját kertet (oké, ez városban is adott tud lenni), a szabadságot a korlátozások közepette is.

Kitartás, és tanuljon mindenki belőle, lássa meg az új (elfeledett) értékeket!