csend


Ott tartottam, hogy kezdett a francia autópálya megtelni ahogy egyre délebbre jutottunk. Szerencsére első körben csak Dijon magasságáig mentünk. Így kibírható volt, ha eltekintünk attól, hogy a klíma kezdte felmondani a szolgálatot az autóban. Fogyott a gáz, már csak tempónál tudott valamennyit a visszahülni a hűtőn keresztűl.

Burgundia dimbes-dombos, szántók, erdők váltakoznak, kicsiny falvak kastélyok várak mindenhol. Carmen egy kis gyöngyszemet talált, egy nagyon picinyke nem is faluban, hanem inkább fél faluban. Mert egy régi vár (privát, nem látogatható - erős késztetést éreztem a bevételére) és vagy 10 ház az egész település. 

Itt megjegyezném, hogy valamiért a blog kezelővel nem tudom beilleszteni a google térképet, így majd akit érdekel, rá kell keresnie. 
https://www.naf.no/tjenester/ruteplanlegger/rute?wp=i:ChIJ5S-raZElv0cR8HcqSvxgJwQ~i:ChIJ-5ysjcJk8kcRUF0UszTOCQQ&tab=directions

nem tilos behajtani, sőt, ajánlott

Három éjszakát töltöttünk itt, de lehetett volna többet is, lett volna miért. Az egész nyaralás alatt itt volt az egyetlen esős napunk, az viszont "erősre" sikerült.
Nagy dilemma volt milyen szállásokat keressünk Franciaország szerte. Nekem vágyam volt egy régies mediterrán ház is. Itt megvalósult, bár csak szobát (30nm) béreltünk. Ez is Carmen foglalása volt, nem volt közöm hozzá. 

Csend. 

Ilyen csendben szerintem még nem volt részünk. Nem csak általában, hanem éjjel. Az első este, mikor nekiestünk az ágynak. Hát komolyan... egy nesz, egy pók sóhaj, semmi. Tényleg semmi.




se bolt, se semmi, csak a múlt
A látszat csalóka, nem voltunk egyedül.

Két nap nagyon melegünk volt (30 fok felett, ami a háziak szerint nem jellemző), a borongós kép becsapós.

Imádom a követ. Furcsa, hogy Norvégia tele van hegyekkel, mégis szinte csak faház (könnyű szerkezetes) van. Persze az is szép, de ez az igazi. Az tény, hogy a kőház nem éppen energiatakarékos.




Hazatértünk? Ide be kell másolnom egy képet, még odahazáról (Moháról), van némi hasonlóság...
...a spaletták színe mondjuk?


Ugye, hogy nem voltunk egyedül?

 






Szerintem szép szobánk volt. És főleg az első este, amikor csak mi voltunk a vendégek (semmi szomszédos nesz), már szinte őrjítő volt a csend. Ilyenre nem is emlékszem az életemből.







A faluban járva...

A vár, nem minden része omlik, biztosan sok kincsre lehetne lelni odabenn.

10 ház, de templom az kell, mondom én, hogy a legnagyobb és leggazdagabb vállalkozás.


Úgy turkáltam volna.

Nagyon megy a kék errefelé, azért ennek nagyon van hangulata.


Nem teljesen "ép" a falu. Több épület elhagyatott, de

többet nagyon szépen rendbehoztak. Be tud indulni a fantáziám egy ilyenre.

Vagy erre. A nagy fa ajtó, valamikor a pajta bejárata lehetett. Belül biztosan szabadon járhatott a fantázia, tér volt rá.

A várárok elmaradhatatlan.



A három napban nem csak a picinyke falunkban jártunk, hanem a környező településeket is meglestük. Azt hiszem ez francia jellemző lehet, hogy minden térségnek van egy igazán nagy atrakciója. Talán mi is megtaláltuk itt (majd rátérek). Nagyon élveztük, hogy kevés turistát láttunk erre, mindenki dél felé tart, nem ide, maximum mint mi, átutazóba jön.
A kastély, vár itt is a francia látkép meghatározó része. Mindegyikre láttunk szép példát, mutatnám is. El lehet verni gyorsan jópár eurót, ha az ember elkezdi ezeket "kergetni". Nálunk vegyes volt azért az élményfaktor, Barnabás nem rajongott értük, voltak pillanatok....


Chateanueuf

A térség fő látnivalója azt hiszem. Tényleg egy aranyos kis középkori falu, a hozzá való kastéllyal, várral.


https://en.wikipedia.org/wiki/Château_de_Châteauneuf


Ha jól emlékszem, 15 euro-t fizettünk a belépőkre.

Sajnos az igazi információ gyűjtésre nem volt sok időnk, így is felváltva néztük meg, mert Barnabás nem volt feldobva az ötlettől. Én próbáltam inkább "bejárni", Carmen pedig olvasott egy picit a történelméről.


Például, hogy a nagyságos asszony megmérgezte a férjét, cserébe élve máglyára került.








Nagy kár, hogy Magyarország megannyi vára megsemmisült, sokkal több látnivalónk lenne.







Szerencsére nem volt tolongás, így röpke pillanatokra embermentes lett a kép.


Vajon a pottyantós már a kezdetektől (XII. század) használatos volt?



Ez már egy újabb hozzáépítés, gondolom a valamelyest az eredeti tervek alapján, de modernebb köntösben.





A falu csodás, el tudnék itt is lakni egy periódusnyit az életemből.



Nem túl jó kép, hírtelen az autóból menet közben. Egy Berlingó ratt stílusban.  Fölöslegesen, mert amilyen autókat használnak faluk szerte Franciaországban, az maga a ratt.






Kő, kő és kő. Az olaszországi szomorú események után belegondolva, vajon ezek bírnák a rázást?


Talán ha két órát töltöttünk csak itt, mentünk tovább. Én maradtam volna, de Barnus...


Commarin


Itt tök feleslegesen fizettünk be (hagyján, hogy Barnabás megint "sztrájkolt"), mert mint kiderült (utolértem egy csoportot), csak idegenvezetővel lehet körbejárni a várat, mivel a tulajdonosok a kastélyban élnek. A baj csak az volt, hogy franciául ment a vezetés. Hamar leléptünk innen.

Arra kíváncsi lennék, hogy a sok szép magyar kastély közvetlenül mennyi külföldi turistát vonz?Vajon van erre felmérés? Nem lehetne erre ráfeküdni? Jó példa lehet a fehérvárcsurgói kastély. Ott elég sok rendezvény is szokott lenni, ajánlom mindenkinek.

Azért a kastélyokra itt a Franciák nagyon rámentek. Mi nem feltétlen ezért jöttünk, de ha már itt jártunk, persze hogy megnéztünk párat. De van is tájékoztatás bőven, pedig ez nem is a Loire-völgy.


A szállásról Pouilly-en-Auxois-ba jártunk élelemért, és úgy általában azon keresztül vitt minden. Egy napot szántunk Dijon-ra is. A képek alapján nagyon szép a belvárosa, szerettük volna kicsit megnézni. Viszont a nyaralásunk egyetlen esős (mit esős, égszakadásos) napja pont akkorra esett. Így hiába autókáztunk be, özönvízszerű esőzés volt, olykor 20cm-es vízzel az utakon, bőrig ázott emberkékkel a buszmegállókban. Maradt, ha már ott voltunk a bevásárlóközpont. Nagy "élmény" volt, Barnabás is jól elfáradt a végére.
Viszont annyi haszna volt, hogy a francia nők igenis gyönyörűek a nagy átlagban, és stílusosak (már amennyire nyáron lehet), az idősek is. Ami érdekes, hogy amíg Németországban a "plázák" tele kendős nőkkel, itt elvétve láttunk csak. Nincs is értelme a saját korlátoltságuk mutogatásának, de majd csak megértik németben is.

A folytatás új lapon jön, immár úton Apt felé.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések