gyite paci hó!

Nagyon itt volt már az ideje, hogy írjak a lovas kalandjainkról. Nem is tudom hol kezdjem. Célszerű lenne az elején, de annyit mindenképpen szeretnék megemlíteni, hogy...

Azért történt pár dolog az életünkben itt norvég földön (és csak 3,5 év alatt), amire nagy valószínűséggel odahaza nem lett volna lehetőségünk. Nem feltétlen csak az anyagi vonzatát nézve (persze azt is, hogyan lehetne mindezt átlag fizetésekből finanszírozni magyarban?), hanem a körülményeket, a lehetőséget nézve.

Mert lehet Magyarországon is találni lovaglást (bár nem a fjord felett), de lehet nem úgy, hogy mi is szerves részét képezzük a Barnabás miatti lovaglásnak. Vagy a lehetőség a fizioterápiás medence használatának, úgy, hogy csak mi vagyunk amikor megyünk. 

Fontos két dolga lett ez az életünknek. A legfontosabb persze Barnabásnak, mert így végre aktívabb életet tud élni, és bízunk benne, hogy a fejlődését egyéb területen is szolgálja. Tudni kell ugyanis, hogy Barnus nem éppen szereti aktivizálni magát, ha nem muszáj. Mert megyünk sokat kirándulni, de az séta lényegében. Ő nem mászik fára, nem ugrál annyit, így fejletlenebb az izomzata. Bezzeg most a vízben, hogy majd egy éve megtanult úszni. 

Mióta elmúlt a nyár, hidegebb lett az idő, a kerékpározás is a háttérbe szorult. De került helyére az úszás. Most úgy telnek a hetek, hogy átlagban heti három lovaglás, és mellette négy nap úszás. Próbáljuk ezt tartani, persze előfordul, hogy kimarad egy-egy nap, de ritkán. Nekünk is tök szuper egyébként, de erről majd máskor írok. 

Szóval, rendesen megteltek a délutánjaink, és ha akarnánk sem tudnánk igazából társas (értem ezalatt a faluval való nagyobb kapcsolattartást) életet élni, de jó ez így. Remeték vagyunk, vagy antiszociálisak?

De most a lovaglás a téma, úgyhogy lássuk, mi folyik Barnabással ilyen téren.

Itt tartunk most, de hogyan jutottunk el idáig?

folyt. köv.